My dear friends!

Tudom, hogy lemaradtam egy két amerikás sztorival és ígérem pótolni is fogom, de addig is egy kis magyaros az utazó blogon! 

Mikor Hatvannál lekanyarodtunk az autópályáról Hollókő irányába, igazi buckalakó szívet melegítendő látvány fogadott. Dombok, erdők és minden, amit egy hegylakó szeret. Utunk során csak egyszer álltunk meg egy kis bokor csoport mellet, hogy lábainkat megtornásztassuk, valamint a törpe vízi erőműveink végtermékét útjának engedjük. A táj hihetetlen és hallani a csendet? Illetve nem hallani semmit. Eszméletlen. Mondom én aki világ életében a zajos városokhoz szoktam. Kecskemétnél lejjebb nem adom ,mondom ezt állandóan szegény Tibónak, de ilyenkor valahogy mindig elfog a költözzünk vidékre érzés. Tibinek persze ilyenkor a szemei már maguktól forognak, hogy mit talál már megint ki ez a lökött, de azt hiszem ő így szeret. 11 óra magasságában be is gördült Traktor (a cálád diesel, nem mai darab autója) Magyarország egyik legszebb falujába Hollókőre. Az Ó faluban macskaköves utcán baktattunk a tour informhoz, hogy átvegyük újdonsült lakhelyünk kulcsait. Az Oláh vendégház négy apartmanja közül választhattunk, de igazából akár bármelyikben aludhatunk, mivel mienk az egész üdülő. Kiválasztottuk a második legszuperebb szobát, Traktorral beálltunk a kertbe, majd nyakunkba vettük a falut. Első utunk, jó fél évet élt Amerikában magyar módjára a Vár vendéglőbe vezetett, ahol megtömtük hasunkat, hol mi fincsi palóc étekkel, megetettük a nyikorgó vörös macskákat sült krumplival majd egy hülye ötlettől vezérelve teli pocakkal neki indultunk megnézni a várat. Nem volt annyira durva a táv sem a meredekség, de mire felértünk szinte megkordult a gyomrunk. A vár alján kicsi bungalóban szigorú néni ellenőrizte Tibó diákigazolványát, amire jelentős kedvezményt kapott a jegy árából. Kis Timi nem, mert ő nem vitte magával. A vár tényleg hasonlít egy csigára és a tetejéről remek kilátás nyílik a környékre. Szívesen elfogadnánk, pöpec kis lakhely válna belőle. A hegymászás után a Palóc baba múzeumot néztük meg ahol több 10 népviseletet tekinthettünk meg az ország minden tájáról. A legszebb egy helyi menyasszonyi ruha volt. Gyönyörű fejdísszel. Azt is megfigyeltem, hogy az idős hölgyeket ábrázoló babákon mindig fekete ruhák voltak, bezzeg az idős ember babákon meg szép fehér vászonnadrág inggel, fekete mellénnyel. Már akkor sem volt igazság. A múzeum után elsétáltunk a boltba, némi vacsi alapanyagért. A három féle párizsi közül én a finomabb fajtát választottam, majd pár kiflivel egy üveg borocskával visszamentünk a szállásra. Kiderült, hogy Tibó elnézte az időt és még csak 4 óra volt, nem fél 6 ahogy ő látta. (nem tudom hogyan) , ezért elhatároztuk, hogy megjárjuk a várkerülő túraösvényt, mivel már régen nem szagoltunk finom erdei levegőt és nem koptattuk cipőinket kedves kis tanörvényeken. Tibó a kósza vadállatok és a váratlan helyzetekre felkészülve kis bicskával és zseblámpával felszerelkezetve indult neki a délutáni kalandunknak. Utunk során találkoztunk mókusokkal és pár vaddisznó délutáni dagonyáját is megzavartuk. Az idő kirándulós, az őszi színek pedig lenyűgözőek, a fákra festett jelek pedig el-eltűnőek voltak. Így történt az, hogy, ha nem lettünk volna tapasztalt okos emberek, akkor akár el is tévedhettünk volna a nógrádi sűrű erődben. De mi okos és tapasztalt emberek vagyunk, ezért fejükben lévő iránytűre támaszkodva, nekiindultunk a hegynek felfele, mondván, hogy tutira ott van a vár. Ott is volt kérem szépen. Persze Kis Timi végig azon morfondírozott, hogy ha ő most egy várat elfoglaló katona lenne, valószínűleg már százszor lenyilazták volna mire felér. Mire felvánszorogtunk a hegyre a várat elfoglalták mi pedig szomorúan heveredtünk le a tövébe és hallgattuk ahogyan a bocik nagy bőgések közepette készülődnek az alváshoz. Vacsi után felbontottuk a bort és az élet nagy dolgairól beszélgettünk. Élvezem, hogy csend van és csak ketten vagyunk, de bevallom őszintén azért a legszuperebb szobában amiben nem mi alszunk megpróbáltam beüzemelni a Berényi családot. Persze antenna híján a tervem kudarcba fulladt. Internetem is alig van. A telefonomról pötyögök a gyök kettes sávon, mivel általában 9. napra lelassítják a netemet. Aaaaaaaaaaaa OnLine Timi abba kéne már hagyni. Szóval most kikapcsolok mindent és hallgatom a tücsköket, megpuszilgatom a Tibót és kipihenem a mai napot, mert holnap sok dolgunk lesz. 

A Húsvét előtti napok nálam is a készülődéssel teltek. Csütörtökön angol óra után elbuszoztam a Wallmartba ami olyan , mint nálunk a Tesco vagy az Auchan. A kettes busszal elmentem a busz pályaudvarra, majd utána a hármas busszal elindultam a shopping túrára. Ez a busz ugyanis direkt bevásárló busz, megáll az összes nagyáruháznál: Safeway, Food city, Target, meg ilyenek vannak itten. Maga a buszút elég rémes volt, mert ezek a kis buszok döngetnek, mint az állat, a bevásárló busz pedig végig hajt az összes hatalmas parkolón ,néha satu féket nyomva, mert éppen átszalad valaki előtte egy bevásárló kocsival. Kicsit féltem ,hogy vagy elütünk valakit, vagy neki megyünk egy parkoló autónak, de végül épségben odaértem az üzlethez. Tekintettel arra, hogy húsvét közeledik az első polcok tele voltak, nyulakkal, csokikkal, tojás festékkel, kosarakkal és mindennel, amit egy húsvéti nyúl képes beletojni a fészkedbe. Az amcsi nyulak általában kosárba tojnak és olyan színű tojásokat, amik kiverik a szemedet: rózsaszín, neon sárga és a többi, ja és persze szeretnek egy csomó  műanyag vacak ajándékot is hozni. Itt jó sok időt eltöltöttem, ugyanis szerettem volna egy két itteni barátnak is venni egy kisebb nyuszit, vagy egy csokit. Miután telepakoltam a kosarat ránéztem az órára és láttam, hogy még van elég időm arra, hogy kicsit körülnézzek, a következő buszig még volt egy fél óra. Tologattam tehát a kis kosaramat és egyszer csak odaérkeztem a kézműves részleghez. Na igen, ez az a hely ahová engem nem szabad beengedni, mert rögtön szárnya kapnak a gondolataim és már is mindent meg akarok venni. Azt gondolja az ember, hogy egy olyan ajándék, amit saját kezűleg csinál, nem kerül sokba, de persze ez sem igaz. Az alapanyagok: a fa, a gyöngy, a festékek, minden nagyon drága. Viszont ahhoz már túlkéső volt, hogy megállítsam a képzeletemet és rögtön bele is pakoltam egy csomó mindent a kocsiba. A számla nagy lett, de nem részletezném, mert akkor sikoltoznátok a gépeitek előtt és lakótársatok, feleségetek, barátotok furcsán nézne rátok.

A buszmegállóban találkoztam egy mehikói nénivel, aki persze megszólított, majd miután kérdezett kettőt angolul, közölte, hogy igazából csak spanyolul tud, angolul nagyon kicsit beszél. Azért én próbálkoztam, persze miután elmeséltem, hogy magyar vagyok (mindezt angolul) akkor hangos nevetésbe tört ki, hogy ő is éhes. J Ez meg már egy annyira szakállas vicc, mindenki legalább egyszer elsüti. Szegény nénikének hiába magyaráztam, hogy én nem éhes vagyok, hanem magyar és, hogy van egy olyan ország, hogy Magyarország, nem fogta. A buszon leült velem szembe és akárhányszor ránéztem elfogta a röhögőgörcs. J Egy élmény volt.

Miután végre haza értem és megváltam a röhögős nénikétől, írtam Tibinek egy mailt, hogy ma nem főzők, úgyhogy este valahova menjünk el, kajálni. ( Igen tudom, hogy most ezt úgy hangzik, mintha first lady lennék, de hát az vagyok. J Na jó viccet félretéve, megengedheti az ember magának, hogy néha nem főz , hanem elmegy és eszik valami finomat. Ráadásul, ha én egyszer elkezdek alkotni… ) Szóval fogtam magam és belevetettem magam a barkácsolásba. Tibinek van három nagyon jó barátja, nekik készítettem ajándékot. Vettem nagy fa betűket, a neveik kezdő betűjét, majd lefestettem őket fehérre, és magyar motívumokat festettem rá, tudjátok olyan pirosat, mint amivel a népmesék kezdődnek, majd rávéstem rovásírással, hogy áldott húsvétot. Mikor kész lettek, kis papír zacsikba csomagoltam őket és tettem mindegyikbe saját kézzel festett tojásokat, csokit és egy kis játék repcsit, csak, hogy tudják, hogy az Air Force a legjobb! J A lány barátnőimnek pedig gyöngyből készítettem fülbevalót. J Egyébként, ha kicsit ügyesebb lennék, akkor tutira kézműves lennék! J

Pénteken találkoztam az egyik német tiszt feleségével, szerencsére most könnyebb dolgom volt, azért, mert a német sokkal könnyebben megy, mint az angol. Nadjanak van egy édes kis fia: Benedikt. Egy éves és már egy hete tud menni, amit nagyon élvez és ezért persze egy percre sem lehet leültetni. J Elmentünk a plázába egyet kávézni majd leültünk a játszótéren és néztük, ahogy Ben ismerkedik a többi gyerekkel. Jót dumáltunk. Olyan világpolgár érzésem volt, ahogy pletykáltunk Amerika szívében, németül, egy pláza közepén. J

Szombat reggel Tibi elment leszaladni a 10 kilométerét. Hamar megoldotta a feladatot és a harmadik legjobb lett a csapatból. Hát igen az én barátom! ;) Miután visszajött vett egy gyors zuhanyt és már ültünk is be az autóba. Elmentünk Bisbeebe. Ez egy pici bánya városka volt úgy 50 évvel ezelőtt, most már csak a turizmusból él. Van jó pár bezárt bánya a környéken, na meg egy csomó hippi.

Első körben egy bánya túrán vettünk részt ahol beöltöztettek nagy sárga kabátokba, kék fejfedőbe és egy hatalmas akkumulátort csatoltak az övünkre, amihez egy lámpa volt csatlakoztatva. Tényleg úgy néztünk ki, mint a hét törpe egyike. Majd egy kis „vonatra” kellett felülni, amit egy jó fej bácsi vezetett és szépen lassan elnyelt minket a bánya. Én egy kicsit izgultam miután még lámpát is csatoltak ránk, vártam, hogy mikor mondják be, hogy csak háromnapi túlélő felszereléssel lehet lemenni. J A tárlatvezetésen megtudtuk, hogy régen a fiatal bányászokat úgy szívatták az öregek, hogy a bizonyos Wc csillének a fékjét ki lökték és szegény ujjoncok neki indultak a lejtőnek miközben a dolgukat végezték , majd egyszer csak felborultak és persze a végén mindent nekik kellett összetakarítaniuk. J A bányában egyébként rezet és aranyat találtak főként. Az 1800-as években a város tehát virágzott, aztán miután a bányákat bezárták, az emberek nagy része tovább állt,azóta a kis város az európaias kávézóival, kis tereivel , finom söreivel és érdekes bánya túráival csalogatja az odalátogatókat.

Bisbee után délnek vettük az irányt és egyenesen leautóztunk Nacoba. Ezt a kis várost kettészeli az amerikai vasfüggöny. Végig a határon húzódó hatalmas nagy vas kerítés található ami eltántorítani próbálja az ember és drog csempészeket, sajna nem mindig sikerrel. A kis város egyébként olyan, mint egy kis porfészek és ezen a nagy kerítés sem segít a kertek végben. A mexikói határ miatt rengetek határőr és check point található a környéken, amit már említettem. Rengeteg helyen ki van írva, hogy ha az ember túrázik és esetlegesen ember csoporttal találkozik, akkor semmiképpen se menjen oda, mert már volt rá példa, hogy valaki így rosszul járt. Jó környék. :)

A városka után felautóztunk a Montezuma Pass-ra, ami egy hatalmas nagy hegyen van,a hegy pedig a határ mellett húzódik. A kilátás fantasztikus, bele lehet bambulni a hatalmas nagy mexikói pusztaságba. Ez az alföldi barátaimnak biztosan nagyon tetszene. J Letettük az autót és elindultunk gyalog, hogy még magasabbról bámulhassunk bele a tájba. Útközben pedig azon nevettünk, hogy ha véletlenül eltévednénk, éhen halni akkor sem fogunk, mert vagy egy puma, vagy egy mexikói csempész csoport, vagy ha mázlink van, akkor a határőrök találnak majd ránk. J Miután csináltunk egy halom fotót az új gépemmel, ami nagyon szuper, visszasétáltunk az autónkhoz és lássunk csodát, már ott is voltak a határőrök, persze csak azért, mert szegénykék ott töltik az éjszakát a hegytetőn az esetleges váratlan vendégek miatt. Nem akartak minket elvinni. J

Vasárnap volt egy saját napunk. Azért hívom így , mert végre senkihez nem kellett alkalmazkodnunk, Tibi bácsiék odaadták Táltost az autót és reggel elmentünk végre CSAK ketten Tucsonba. Tudjátok az ilyen kalandok azért jók és néha kellenek, mert nem kell senkihez alkalmazkodnunk akkor eszünk, alszunk, iszunk és pisilünk, amikor csak mi akarunk. Az első utunk a Pima Air and Space múzeumba vezetett. Ez Tibinél hasonló eredményt produkált, mint a Mindway-en tett látogatás: J Egy boldog fej rohangált jobbról balra, felmásztunk és megsimogattuk az összes kedvenc gépünket. A legjobbak ezek közül például: a BlackBird: Ez egy felderítőgép, amit 1998-ban vontak ki a forgalomból, mert nagyon sokba került a fenntartása, egyébként 1964-ben repült először. Ez a gép az, amelyik a leggyorsabban tud repülni és a legmagasabban is.  1976. július 28-án egy SR–71 (Blackbird) két világcsúcsot is felállított a repülési osztályában: a legnagyobb sebességet (3529,56 km/h) és a legnagyobb magasságot (25 929 m). A gép hatalmas és ugyanakkor még lányként is azt kell, hogy mondjam , (megjegyzem olyan lányként, aki a hajókat jobban bírja) , hogy ez a gép gyönyörű. Kiszámoltuk, hogy 3 óra alatt hazaérnék vele Magyarországra. El kéne intézni, hogy ez vigyen haza. J

Láttuk továbbá olyan gépet, ami az atombombát dobta le és olyat is, ami Budapestet bombázta. Na ezek után megint előjött belőlem a mégsem szeretem annyira az amerikaiakat, de azt hiszem a múlton nem szabad rágódni és igenis rengeteg kedves embert ismertem meg itt, szóval le az ellenszenvvel, persze azért véleménye mindenkinek lehet… J Nekem pedig az ,hogy mi vagyunk a legjobbak :P

A másik kedvenc gépem a Harrier , amelyik helyből fel tud szállni. Tök komoly, és még klasszul is néz ki. Vele is pózoltam egyet. Azt, hogy Tibi melyik repcsikkel fotózkodott azt nem kezdem el sorolni, mert akkor itt ülnék estig. J Legyen annyi elég, hogy több, mint 10-el. J Majd otthon megmutatjuk a képeket. J

A repülő múzeum után a Biosphere 2 fele vettük az irányt. Ez egy a külvilágtól hermetikusan elzárt terület. Pár évvel ezelőtt 1991-ben 8 tudós fogta magát is beköltözött ebbe a nagy, 13.000 négyzetméteren elterülő létesítménybe, ahol a Föld bioszféráját próbálták meg leutánozni és tanulmányozni. A területen mindent úgy alakítottak ki, mint ahogyan az kint a természetben van. Fotószintézis, vízforgatás, mindenre gondoltak. Négyféle tájat rendeztek be: őserdőt, óceánt, sivatagot és szavannát. Telepítettek bele állatokat, növényeket és az embereket a fent említett 8 tudós képviselte. A kísérlet azonban mégis kudarcba fulladt. A mai napig nem lehet tudni, hogy miért nem működött a bioszféra. Egy idő után az oxigén szint leesett az állatok elpusztultak, sőt a sok teendő miatt az emberek állandóan fáradtak voltak és nem volt idejük a rendes kísérletezésre. 2 évig voltak bent, de nem jártak sikerrel. Egyszerűen fantasztikus a természet és kicsit hátborzongató is, hogy utánozhatatlan, hiába fejlett a tudomány és látszólag mindent lehet pótolni gépekkel, úgy látszik mégsem. Valami plusz hiányzik. J A bioszférát azóta az Arizonai Egyetem tartja fent. Az épület körül kedves kis apartmanok vannak a tanulók számára, amik kollégiumként üzemelnek. Rengeteg kísérletet folytatnak, például a sivatag részben most hűvös van, ugyanis a globális felmelegedés miatt valószínűleg itt 7 Farenheit fokkal kevesebb lesz az átlag hőmérséklet, ezért most azt vizsgálják, hogy hogyan fog majd erre reagálni a környezet. Milyen jó lehet itt biológusnak lenni. J

Azért nem jó lemaradni az írással, mert, ha az ember nem készít jegyzeteket, akkor sokkal nehezebben szedi össze az élményeit két héttel ezelőttről. Na most ez történt velem is. Annyira minden energiámat a szakdolgozatomra fordítottam , hogy még jegyzetelni sem maradt időm sem kedvem úgyhogy most egy kis bányászás fog következni az emlékeimben. Lássuk csak. Március 24-ét írunk. Tibi reggel ismét a bázison kezdett, a német érdemérme miatt. Nem emlékszem, hogy írtam –e már erről. Ez egy katonai „kitüntetés” , és az kapja meg, akinek megfelelő a sportteljesítménye. Van benne a (teljesség igénye nélkül) futás, úszás, súlylökés, távolugrás, rövid távfutás, menetgyakorlat és lövöldözés is. Persze mindegyik sportágban vannak követelmények és ennek megfelelően kapsz a végén arany, ezüst vagy bronz fokozatot. Tibó nagyon szereti az effajta megmérettetéseket, ráadásul ez régi vágya volt, úgyhogy szívesen áldozza rá az amúgy nagyon kevés szabad idejét. Szóval szombat reggel is a lőtéren kezdett, és nagyon jó teljesítménnyel zárt. J Persze, ha ez nem így lett volna, akkor be sem engedem a szobába. J

Délután a magyarokhoz voltunk hivatalosak egy igazi grillezésre. Az idő már nagyon jó volt, kint 25-26 fok, napsütés és már láttam egy igazi kolibrit is. J Lassan ők is előbújnak csak úgy, mint a kígyók. Minap olvastam az újságban, hogy 7 csörgőkígyó harapásról érkezett jelentés már Arizonából, ráadásul ebből három innen, nem messze Tucsonból. Mindegyik végzetes volt- olvastam és elkezdtem nyafogni Tibinek, hogy én most szeretnék hazamenni a szarvasok és vaddisznók hazájába, mert én nem vagyok felkészülve az ilyen állatkákra. Tibi elkérte tőlem az újságot és felolvasta: Egyik SEM volt végzetes. J Hát igen, van még hova fejlődnöm angolból. Egyébként akkor is, képzeljétek csak el, hogy mi történik, ha szembe jön egy hülye kígyó, a Tibi is utálja őket, mert ha még puma jönne, akkor a Tibi előre megy és elintézi, de így?! Mi lesz velünk?! Nem szeretnék velük találkozni. J Egyébként erre az esetre, ha mégis jönne és ne adj Isten meg is harapna, már gyakorlatoztam: Hello I am Timi from Hungary, HEEEEEEEEELP! J Látjátok, nem lesz itt semmi baj. J Az angol tanárom Bob mesélte, hogy ő kint a kertben dolgozott valami géppel és ezért nem hallotta meg a kígyót, ami megharapta, persze utána kinyírta gyorsan és bement a kórházba. A doki megkérdezte, hogy milyen kígyó volt, Bob nem tudta ezért megkérte a testvérét, hogy hozza be a csúszómászót. J Az orvos megszakértette és ennek tudatában adta be a megfelelő szurit. Egyébként három nap intenzív jár egy ilyen kis balestért, tehát nem érdemes. Praktikák: ha, nagy kígyót látsz, akkor a másik irányba el kell menni, ki kell kerülni, ha kicsit látsz, akkor igazából mindegy,mert ha megijed, akkor úgyis neked támad. A rosszabb csak az, hogy őt állítólag nehezebb lehámoznod magadról. Ja és soha ne dobáld meg, mert akkor még követni is képes. A tanulság pedig: ha mégis megharapna, akkor üsd agyon és vidd el a dokinak! J

Megint sikerült elkalandoznom a grill partiról, ami egyébként nagyon jó volt. Beszélgettünk, iszogattunk. Tényleg minden nagyon rendbe volt. J Hazafelé pedig Tibi bácsi elmondta, hogy mi azok közé az emberek közé tartozunk, akit sosem fog elfejteni. Ez mindkettőnknek nagyon jól esett. J Ráadásul Csaba bácsiék elmennek most egy hónapra itthonról és megengedték, hogy használjuk az autójukat és elmenjünk vele a Grand Canyonba, Tibi bácsiékét meg itt használhatjuk a környéken. Teljes értékű emberekké váltunk. J

Kicsit az angolról. Szerencsés vagyok ugyanis a legjobb csoportban kerültem a tesztemre is elég magas pontszámokat kaptam , amin magam is meglepődtem ,mivel elég ritkán, sőt mondhatni sosem használtam a nyelvet otthon. Ezek szerint, amit a gimiben tanultam az valahol még meg van nagyon hátul az agyamban. Ez a csoport azért jó, mert itt már nem az elejéről kell kezdeni, hogy ABC, meg 1,2,3. Tudunk beszélgetni szinte bármiről. Ami még nagyon tuti, hogy van japán csoporttársam, német, ukrán, perui, mexikói, columbiai szóval minden féle. Nagyon megkedveltem őket. A múlt héten volt a tanár: Bob szülinapja és gyűjtöttünk neki pénzt egy tortára, meg vettünk chipset meg üdítőket és rendeztünk neki egy meglepi szülinapot. Nagyon örült és egy tök jó kis bulit csaptunk.

Bob egyébként bostoni, nagyon jó tanár. Az a jó az órákban, hogy a mindennapokra készíti fel az embert. Nem azt mondom, hogy a nyelvtan nem fontos, de itt nem úgy kezdődik az óra, hogy nyisd ki a könyvedet a 13. oldalon és akkor old meg a következő feladatokat…! Hanem minden szerdán, például friss újságot olvasunk, ami nagyon jót tesz a szókincsünknek. Mindenkinek el kell olvasnia egy cikket és utána prezentálnia kell egy két mondatban, hogy a többiek is tudják mi történt a környéken. Aztán minden reggel van egy téma, amiről beszélgetünk, valami aktuális, vagy valami érdekes. Rengeteget írunk, mert az is nagyon fontos és emellett a nyelvtannal is foglalkozunk eleget. Ráadásul a különböző nációk miatt még érdekesebb az óra, mert pl. múltkor arról volt szó, hogy ki milyen kaját eszik meg. Nem tudtam lekörözni a mexikóiakat, akik a kutyától, a macskáig, a lovon keresztül mindent megesznek. J Nagyon szeretek iskolába járni és sajnálom, hogy nem tudok több időt itt maradni, mert már eddig is látványosan fejlődött az angolom. Mi lenne, ha még pár hónapig járnék?! Kár, hogy nem maradhatok… L

Sokan kérdezték a honvágyamat. Néha van, de ritkán. J Eddig ugyanis az kötött le, hogy eltudjak menni az órára, vagy egyedül elmenjek vásárolni. Koncentráltam az angolra, a szakdogámra, most meg ,hogy már itt vagyok lassan másfél hónapja, arra jöttem rá, hogy már nem vagyok stresszben ,hogy nehogy hozzám szóljanak , mert nem tudok válaszolni, hanem élvezem ,hogy kérdeznek én meg válaszolok sőt ,ha a német barátnőmmel vagyok, akkor azt is élvezem ,hogy néha angolul kell beszélnem néha németül. Persze ez általában úgy van, hogy összekeverednek a nyelvek, mert még nem vagyok elég okos, hogy szétválasszam a németet és az angolt a fejemben, sőt vannak napok, általában a kedd reggelek, amikor még nem vagyok magamnál a buszon és magyarul szólok a sofőrhöz. J Ez elvarázsoltság kérdése, de összegezve, minden szuper, honvágyam meg csak akkor van általában, ha valaki feltesz egy képet a Balcsiról a fészbukra, meg amikor Tibivel nézünk egy jó kis videót Budapestről akkor azért mindketten kicsit haza vágyunk. J

Angol órán egyébként most már nagyjából kialakultak a barátságok én általában egy columbiai és egy mexikói között ülök és az asztalomnál még ott van a japán és az ukrán csaj, de van, hogy a columbiai kitúr és akkor a német csaj mellé kell ülnöm. Ezt általában csak a tanár „nem szereti”, mert mindig felerősödik bennünk az európaizmus J és elkezdjük szeretni a hazáinkat. J Ennek általában az a vége, hogy felszólítanak minket, hogy hagyjuk el a termet, persze csak viccből. Például ez történt, amikor az egyik Puerto Ricoi  csaj, aki amúgy is nagyszájú, kifejtette, hogy ő mennyire amerikai és ,hogy ő mennyire szereti, hogy a gyerekek minden reggel eléneklik a himnuszt az iskolában és ,hogy a hátán fut olyankor a hideg ,mert tudja, hogy Amerika a legjobb a világon stb…úgy bezsongott, hogy mi nem tudtuk ezt überelni. Bár mondtam neki, hogy csak óvatosan a szavakkal, ugyanis a világ másik két legjobbjával áll szemben! A németekkel és a magyarokkal. J Ezt nem tudom leírni, hogy milyen extázisba esett és hiába magyaráztuk, hogy mi akkor is büszkék vagyunk a hazánkra és akkor is szeretjük a szülőföldünket, ha nem énekeljük el naponta a himnuszt és nem mondjuk el minden reggel, hogy mi vagyunk a legjobbak a világon, de mind hiába. Ekkor mondta nekem Janine a német ,hogy Welcome to America! J Hát igen! J Ez tagadhatatlanul amerikai. Szóval az órák hol békésen, hol harcban dúlnak, mindenki cikiz mindenkit, a németeket azért, hogy utálnak mindenkit, a mexikóiakat azért, hogy lovat esznek, engem azért, hogy túl európai vagyok és nem eszek kutyát! J Persze mindenkit megnyugtatok ,hogy csak viccből cikizzük egymást ,na jó azért én komolyan gondolom általában amit mondok. J  

Egyébként, mint már írtam busszal közlekedek. J Ennek a városnak hatalmas nagy busz hálózata van, 5 járat. J Ami jó benne, hogy nem kell az átszállásért fizetni, szóval, egy jegy addig jó, amíg te el nem éred a célod, persze ez egy átszállást jelent, mert minden busz a központba fut be és ott van időd átszállni és már mehetsz is tovább. Az is jó, hogy sosem késed le a csatlakozást, és sosem hagy ott. Azért vannak dolgok, amik hiányozni fognak. J Még ami a buszozásról eszembe jut, hogy kutatást végeztem kik járnak busszal: Nagyon kevés egyetemista, mert általában azoknak már van kocsijuk, egy pár nyugger aki már nem akar vezetni, egy pár mozgáskorlátozott, aki nem tud vezetni és végül a bolondok, akiknek nem szabad vezetni, ja meg én! J

A vasárnapi ébredés remek volt. Mindannyian nagyon jót és nagyot aludtunk. Persze meg kell jegyeznem, hogy Askar első mozzanata miután kinyitotta kis szemét az volt, hogy kinyitotta az erkély ajtót, beengedte a 10 fokot és bezárkózott a WC-be. Én hangosan morogtam, hogy ELEGEM VAN az állandó szellőztetésből, mivel Askarról azt kell tudni, hogy bár hol van a lényeg, hogy a szél süvítsen és a hőmérséklet ne legyen magasabb15 foknál. Én sem vagyok nagy forróság rajongó, de a 20 fokot el tudom viselni sőt, muszáj 20 foknak lennie, mert az alatt fázom. Tibivel nagyon összepasszolunk, legalábbis eddig nem volt semmilyen hatalmas nagy problémánk egymással, ez az egy amin általában vitázunk, hogy menjen-e a légkondi, vagy ne, mivel mediterrán alföldi gyerek létére jobban szereti ő is a hűvösebbet. J Na de vissza az ablakhoz. Miután hangosan dödögtem, hogy hideg van, persze magyarul, Chao-Chi oda lépett az ajtóhoz és becsukta, majd rám nézett és mondta, hogy hideg van. Ilyenkor mindig megijedek, hogy ismerik a titkos nyelvünket, és értenek minket, de reménykedem benne, hogy ez inkább csak véletlen egybeesés, sőt biztos, mivel Taiwanon, Chao-Chi hazájában is inkább meleg van meg pára, mint hideg, így általában együtt fázunk a két eszkimó mellett. J

A reggeli után kicsekkoltunk és lekocsikáztunk a partra. Ott tettünk egy sétát, majd megmásztuk a Midwayt. Ez egy hatalmas anyahajó, ami szolgált többek között Vietnámban és az Öböl-háborúban is. 296 méter hosszú és 72,5 méter széles, fedélzetén pedig közel 4000 ember dolgozott. Mondanom sem kell, hogy Tibinek, a hajó olyan volt, mint a játékbolt az 5 éveseknek, főleg miután felmentünk a fedélzetre ahol a repülőgépek parkoltak. Rohant egyiktől a másikig, a kezemből kikapta a fényképezőgépet és nagyjából egész nap csak egy vigyorgó fejű csíkot láttam. J Jó móka volt. Még egy sivatagi vihart is túléltem vele, beültünk egy szimulátorba, ahol egy vadászgéppel vészeltük át a katasztrofális időjárást, természetesen közbe lövöldöztünk, de sajnos el találtak minket és kényszerleszállást kellet végre hajtanunk, de túléltük. J A „repülés” után megnéztük a parancsnoki hidat is, ami nekem nagyon tetszett, mert mindig is menőnek tartottam a hajós kapitányokat, nekem sokkal jobban tetszik a hajózás, mint a repülés. J

Az anyahajó után elkanyarodtunk egy olyan helyre, ahol ledobáltuk a cipőinket és végre beleszaladhattunk az Óceánba. Hazafelé Tibivel megbeszéltük, hogy ez volt az egész hétvégében a legjobb. J Egyébként a víz még nagyon hideg volt és a hullámok háromszor akkorák, mint mi.

Sajnos a hétvégének itt vége is lett, ugyanis előttünk állt még 8 óra kocsikázás, így el kellett indulni hazafelé. Nagyon érdekes utakon mentünk át, mivel idefelé hajnalban jöttünk ezért újdonság volt a táj. Az óceán partról felmentünk a hegyekbe ahol elkezdett szakadni a hó, de úgy, hogy még a hótolók is beindultak, majd átalakult a növényzet és ismét kaktuszok bukkantak elő a nagy gömb alakú kövek közül. A legjobb mégis csak ezután jött, amit én még sosem láttam, azaz az igazi homoksivatag. Szuper volt, mennyi tájat láttunk 8 óra alatt. J

Persze nehogy azt higgyétek, hogy teljes nyugalomban telt el a haza utunk. Ismerjük a mondást, hogy lakva ismerszik meg az ember. Ez igaz is, az első kört Askar vezette le, betette a fekete zenéjét és maxra tekerte a hangerőt, emellé pedig teljesen leeresztette az ablakot. Komolyan ettől én idegbajt tudok kapni, 120-nál nem szeretem leereszteni az ablakot, mert túl azon, hogy bevág a huzat még hangos is. Mindenesetre próbáltuk elviselni ameddig csak lehetett, majd mondtuk neki, hogy most már cseréljen Chao-Chivel aki nem volt annyira hangos,csak a tilosba hajtott be amitől Tibi olyan ideges volt, hogy elkezdett magyarul mérgelődni. Mondtam neki, hogy így nem poén, hogy csak én értem! J A kezdeti nehézségek és egy kis pihenő után a mekiben minden egy kicsit jobb lett, persze nem mondom, hogy 100%-ig, mivel Aksar még mindig elől ült és nyomatta a zenét, és eresztette be a hideget. Mikor Tibivel már nagyon nem bírtuk akkor mondtuk, hogy csere van, ők jöhetnek hátra és majd mi átvesszük az irányítást. Első dolgunk az volt, hogy a zenét olyan hangerőre vettük, hogy ne kelljen üvöltenünk egymással majd a fűtést is bekapcsoltuk. Persze amint Askar arcát megcsapta a meleg levegő rögtön leengedte az ablakát, én pedig azzal a lendülettel tettem eggyel nagyobbra a fűtést. Ez így ment egészen addig ameddig szegény Tibi kicsit félve rám nézett és azt mondta, hogy már ég a térde( mert szegénynek akkora lába van, hogy a térde pont azelőtt a lyuk előtt van, ahonnan jön a levegő), úgyhogy kicsit lejjebb tekeri! J Szerencsére Askar ekkor már aludt. Tudod ,mit Tibi?!- mondtam. Kérlek, most tegyük be a legdurvább számot és húzzuk le még a szélvédőt is, mert nincs elég levegő! J Persze nem vagyunk ilyenek, és csendben autóztunk tovább, hogy nehogy felkeljenek a srácok. Az összes megpróbáltatás ellenére azonban nagyon jól sült el a hétvége, San Diego egy mesés hely, akinek van lehetősége és a közelében jár, mindenképpen látogasson el oda és, ha teheti ne csak két napra!!!!

BRÉKING… Elkészült a szakdolgozatom, most már csak a csinosítgatás megy meg a hibajavítgatás. Tibi ajánlotta, hogy vegyek anyukájától majd helyesírás leckéket lehet, hogy élni fogok vele. Nagyon Rám férne! J A legnagyobb baj tehát a dolgozatommal a helyesírás volt, viszont kárpótolt az angol tesztem, amit ma megkaptam, nagyon sok 100%-os eredménnyel! J De erről majd írok bővebben, hogy ha utolérem magam az írásban. Most ott tartottunk, hogy San Diego, szombat reggel, fél nyolc. Miután alig aludtunk négy órát, így elég nehezen indult a reggel, de sokkal jobban lettünk a finom reggeli után. Itt jobb, mint a mi szállodánkba, úgyhogy mondtam is Tibónak, hogy kérjük át magunkat a tengerész bázisra. J

Az idő nagyon sz*r volt, ezt nem lehet szebben megfogalmazni. Egy hónapja semmi esőt nem láttunk ,most meg szinte csak azt, de mi reménykedtünk, hogy majd csak eláll hiszen ez a napfényes California. Első utunk az vízpartra vezetett, ahol örültünk a Csendes-óceánnak és csináltunk egy csomó fényképet, majd elindultunk a Seaworldbe.

A Seaworldot úgy kell elképzelni ,mint egy nagy vízi állatkertet egy kis vidámparkkal vegyítve. A katonai kedvezmények miatt, mi ingyen mentünk be, persze ehhez kellett volna nekem egy Tibi felesége vagyok igazolvány ,mert itt van kint az amcsiknak legalábbis a katona feleségeknek van, de szerencsére nálam elnézték, hogy nekem nincs ilyenem és így is beengedtek. Elkérték az útlevelem és a Tibi igazolványát majd eltűntek egy jó időre, szerintünk felhívták a papot! J

Az első show amit megnéztünk a fóka show volt, ezt leírni elé nehéz lenne, meg kell nézni. Hihetetlen, hogy mennyire okosak ezek a halszerű lények. J A műsor után, már félig rongyá ázva, a fiúk felrángattak egy pörgő izére ( valami vidámparkos játék, ami összevissza pörög), amitől nagyon féltem. Mondtam is a magamét, hogy nem akarok rosszul lenni, de nem volt más választásom. Szerencsére nem volt olyan rémes, mint ahogyan én azt elképzeltem.

Láttunk cápákat, de rengeteget bár ez nem volt akkora nagy durranás. Most lehet ,hogy nem fogtok nekem hinni, de azt kell, hogy mondjam ,hogy a Tropicariumban Pesten sokkal élvezhetőbb a nagy akvárium, mivel nincsen az alagútban mozgólépcső, egyszóval annyit maradsz ott és addig nézed a halakat ameddig csak jól esik. Itt ezt nem tudod megtenni, mivel a mozgólépcsővel végig visznek és amikor már belemélyednél az óceánba megszólal egy hang, hogy vigyázz a lábadra és már végig is értél.

A legnagyobb élmény számomra a bálna show volt. Hihetetlen, hogy ezek a hatalmas nagy állatok mennyire okosak és, hogy szót fogadnak az embereknek. Teljesen el voltam ámulva. A zene és a látvány egyvelege, a műsor hangulata, úgy elvarázsolt, hogy még meg is könnyeztem egy kicsit ezt a 20 percet, egyszerűen fantasztikus volt. A bálnák után megnéztük őket a víz alól is ahol találkoztunk Magyarországi magyarokkal. Tök jó, hogy a világ legtávolabbi pontján is ott vagyunk. J A nagy örvendezés után, elmentünk keresni egy kajáldát. Én ekkor már nagyon fáztam, át volt ázva az egész cipőm , a kabátom , a hajam, csurom víz volt mindenem, de hát menni kellett. Megkajáltunk és utána még egyszer szétáztunk a delfin shown. Olyan jó lett volna, ha szép az idő, tuti el tudtunk volna tölteni egy egész napot ott, de így legalább nem lett vita abból, hogy menjünk –e vagy maradjunk, mert mindenki menni szeretett volna valami meleg helyre.

Visszatértünk tehát a jó meleg szállodába, ahol sorban egymás után vettünk egy forró zuhanyt. Most nem sietett senki, mindenki legalább 15 percet ázott a fürdőben. Addig Tibó egy kreatív magyar módszert alkalmazva, megpróbálta kiszárítani a cipőmet. Bekapcsoltuk a hajszárítót és tusfürdőkkel , meg mindenféle fürdőszobai kellékkel kitámasztottuk, hogy automata legyen és ne kelljen fogni. J Nagyjából meg is száradt.

A kis pihenő után nekiindultunk a délutáni programnak: Belváros nézés. Ebből nem lett hosszú túra, mert annyira, de annyira fáztunk, hogy inkább kerestünk egy parkolót és bementünk a legközelebbi plázába ahol neki kezdtünk a shoppingolásnak. Chai Chi például annyira fázott, hogy vett egy őszi kabátot, na jó de azt tudnotok kell, hogy Taiwanon meleg van és pára, szóval a kici kínainak ez már sok volt, egyébként a kici magyarnak is,mert én is dideregtem. J Mi is vásárolgattunk, lecseréltük régi cipőinket az enyém úgyis félig meddig vizes volt meg szakadt. Az egyik cipőboltban vagy félórát töltöttünk, mert vártuk, hogy Askar, titkos nevén csak Csiga eldöntse, hogy meg akarja-e venni a cipőjét vagy nem. Ez nála mindig nagy procedúra, mindig rá kell várni mindenhol. Miközben fel s alá sétált mi totóztunk Tibivel, hogy a minket kiszolgáló csaj vajon tényleg csaj-e, mert igen erős arc szőrzete volt. Azt hiszem volt ádámcsutkája legalábbis mintha lett volna, mindegy lánynak volt öltözve és még nyávogott is hozzá, szóval legyen lány. J Miután Askar végre megvette a cipőt átmentünk egy nagyobb ruházati boltba, ahol szintén egy fél órát ácsorogtunk, mert Askar zakót próbált. A boltból úgy dobtak ki minket, mert már záróra volt, ha nem lett volna lehet még mindig ott állnánk. Végül is mindenki vett mindenfélét már csak egy kívánságot kellett teljesíteni a nap végén: Chao Chi szeretett volna seafoodot enni , ezért a part fele vettük az irányt. Tibó talált egy félszigetet ahonnan rá lehetett látni a városra, nagyon szép volt, csak olyan hideg, hogy nagyon, na és ezen persze az óceáni szellőcske sem segített. Hazafelé Chao chi végre vehetett magának kardhalat, azért ezt vette, mert megkérte a pincért, hogy ajánljon neki valamit. Persze a pincér az egyik legdrágább ételt ajánlotta, Csacsi meg nem tudta, hogy az mi ezért beleegyezett. Így lett neki kardhala vacsorára. J Ő ilyen amúgy, de én ezt bírom benne. Vettünk még egy bort is majd otthon megettünk az én általam összevásárolt mikrós kajákat, megittuk a bort majd kértük Csacsit, hogy meséljen egy szellem sztorit, amire én már abszolút nem emlékszem, de szerintem senkit sem kellett azon az estén elaltatni. J

Este hatkor beugrottunk a mi kis kocsinkba és elindultunk a nagy útra! J Persze előtte már lázasan készülődtem, szendvicseket gyártottam a legnagyobb tudományom szerint. Akár a subwayben is eladhattam volna olyan finomra sikerültek. J Mindenkinek külön kis zacskóba csomagoltam a három napi kaja ellátmányát. Ezt nagyon élveztem, köszönhető az anyahajó természetemnek. Igen , ezért van az is, hogy mindenkinek szeretek beleszólni az életébe, és persze én csak is okosakat tudok mondani, na de ez most mindegy is, térjünk vissza az útra. Négyen mentünk. Ashkar Kazahsztánból róla már írtam, Chao Chi Taiwanról , valamint Tibó és jó magam. Chao Chi magát csak Dzsorzsnak hívatja, mert szerinte az ő neve hasonlít rá, hát szerintünk inkább a Csacsira hasonlít kiejtve. J Amúgy ez is volt a titkos neve, ha róla akartunk beszélni Tibóval, azt mondtuk, hogy szamár, de nem rosszindulatból, csak abszolút olyan volt, mint a Shrekből a szamár, izgága, egyébként nagyon bírom, de állandóan beszélt. Az első fél órában: Ashkar? Mikor érünk oda? Ashkar mondj egy viccet! Ashkar meséljek egy szellem sztorit? AAA unatkozom… J Ő volt tehát a kici kínai. J Aztán szerencsére gyorsan elaludt és végre csend lett. J

Az első megálló egy horrorisztikus autópálya melletti étterem szerűségnél volt, ami inkább kocsmára hasonlított. A pusztaság közepén egy félhomályos hely, ahol a pultot támasztotta 3 cowboy és egy nagy kövér kocsmáros nő. J Félve mentem be a mosdóba, majd gyorsan távoztam. Mikor kiértem egy vonat húzott el mellettünk, aminek olyan sivító hangja van, és olyan ijesztő dudája, hogy én ott nagyon betojtam. J

Az út során én voltam a főnök, mivel én voltam a legfrissebb mindenki közül, meg amúgy is bagoly természetemnek köszönhetően 24 óráig is ébren tudok maradni semmi alvás nélkül, lásd a repülőutamat idefelé. J Eljött az a pillanat is, hogy sajnáltam, hogy nincsen jogsim, bár itt mindenki furán néz, rám, és senki sem hiszi el, hogy meg lehet élni jogsi és autó nélkül, de mindegy, otthon tényleg nem kell, de most, jó lett volna, úgyhogy az angol nyelvvizsga és a diploma után ez a következő küldetésem. A főnökségem abból állt, hogy figyeltem a fiúkra, hogy rendben odaérjünk. Tibinél könnyű, mert ha ő álmos olyan csík szemű lesz, hogy szinte ki van írva az arcára, hogy 10 percem van még az akkumulátor lemerüléséig. J Na igen , a kihívás csak ott kezdődött, hogy állapítsd meg egy alapjáratón csík szemű ázsiairól, hogy mikor álmos. Ők mindig álmosak?! J Szerencsére mindenki szólt, ha elfáradt és nem feszegette a határait, mert úgy gondolom, a legtöbb baleset abból adódik, hogy na jó még 20 km-t bírom, aztán nem bírja… Nálunk mindenki rendesen és jól vezetett.

Az amerikaiak nem beszélnek, a rasszizmusról ügye náluk egyszerűen csak van. California határa felé 3 check point is volt. Ezt már említettem,olyan ellenőrzés, mint egy határon. Nálunk természetesen sosem sikerült, hogy mindenkinél magánál legyenek a papírjai, mert vagy Ashkar vagy Dzsorzs hagyta a csomagtartóba, ami egy kicsit ciki volt, de Tibi megpróbált mosolyogni amíg Ashkar kiugrott a kocsiból és széttúrta a csomagtartót, hogy meglegyen az útlevele. J A második check pointon már nem mi ültünk elől, hanem az ázsiaiak, na, hát mondanom sem kell ,hogy meg sem kérdezték, hogy amerikaiak vagyunk –e hanem egyből küldtek minket valami sátor alá, ahol az előző kocsinak ki volt pakolva a csomagtartója és nem voltak benne emberek. Na, mondom a Tibinek, sosem érünk oda, ha most szétkapják a kocsinkat. Szerencsére a határőr csaj tanított taiwanon egy kicsit és rögtön beköszönt Georgenak, hogy nyihááooo J Úgyhogy nem lett kocsi szétpakolás. J

Hajnali kettő környékén már elértük San Diego határát, de természetesen túl egyszerű lett volna, hogy a GPS- odavisz minket a hotelhez és le tudunk dőlni egy picit aludni. Úgyhogy nem is így történt. Megérkezés a célhoz és sehol egy bázis sehol egy hotel. A cím jó volt. A GPS eltévedt. Ez olyan volt, mint amikor mi Szicíliában parkoltunk be egy Sinora medencéjébe majdnem ,mert a mi drága digitális térképünk eltévedt. Szerencsére Tibó rendesen felkészült és a google mapsról kinyomtattunk térképeket, így betudtunk adni közeli utca címeket is és egy jó 15 mérföld múlva meg is érkeztünk az igazi célhoz, most már csak az volt a baj, hogy a bázis kapuja, amihez megérkeztünk be volt zárva, úgyhogy keresni kellett egy másikat, ez már nem volt olyan nehéz. Felcipekedtünk, becsekkoltunk és hajnali 4- kor már álomra is hajtottuk a fejünket. 

Március 15-én a magyarok meghívtak egy kis helyi ünneplésre. Előtte Tibi bácsival kiszaladtunk a piacra, hát majdnem olyan, mint otthon, csak itt a hurka – kolbászos helyett barbecues van és a piac közepén Beatles dalokat gitározik egy bácsi. Egyébként minden áru amit itt lehet kapni az saját termesztésű, készitésű, ami biztos nagyon finom, de az árát is megkérik érte, úgyhogy nem nagyon vásároltam, nekem marad az az alma amit akkor vettem amikor kiértem Amerikába. Mikor is volt?! Egy hónapja, találjátok, ki mi van az almával. Még mindig ugyanolyan, mint akkor volt. Vááá, most már csak azért sem esszük meg, mert várjuk mikor fog megrohadni.  Vajon milyen szerekkel táplálhatják!? J Belegondolni is rossz.

Egyébként itt az elnemrohadó almák világában kedvesen telt az ünnep. A magyarok sütöttek egy kis májat, majd koccintottunk a haza egészségére és megnéztük az otthoni műsort! J Szép volt, bár, mint már említettem a politika nem hiányzik. Délután Tibi bácsiékkal dumálgattam meg Lujza nénivel voltam túrkálóban. Ezt egy katolikus gyülekezet tartja fent, az eladandó áruk felajánlások, olyan, a bolt, mint egy bolha piac. Mindent lehet kapni, de tényleg mindent, ágyat, polcot, lámpát, kenyérpirítót, VHS kazettákat, könyveket, evőeszközt, takarót, ágyneműt, ruhákat. Az összes bevételüket a szegény családok részére fordítják. Végre valami jó.

Tibi elég szomorú volt ma, mert nem tudott ünnepelni velünk ezért délután a youtubon meghallgattunk egy csomó 48-as dalt, ez a mi kis ünnepünk volt. J A menü ma olasz egy tál étel volt. Olyan, mint egy lecsó, csak csirkehusival, nagy paradicsom karikákkal, paprikával, cukkínivel. J Nagyon jóra sikeredett.

Végre egy nyugodt vasárnap, amikor nem mentünk sehova. Igaz, úgy volt, hogy megnézünk egy gyönyörű cseppkőbarlangot, de sajnos már elkeltek a jegyek, ide csak korlátozott számú embert engednek be naponta, mert ez a barlang bizony még él. Program hiányában Tibóval végre fetrenghettünk egy igazit, már nagyon kellett. Olyan családiasan telt a délelőtt. Tibi feküdt a számítógép alatt és szerelte a nyomtatót, én meg addig összedobtam egy kis könnyű lecsót ebédre. Délután elmentünk a plázába, ahol megint találtunk egy csomó érdekes embert. Nagy, pocakos, várandós fiatal lány hatalmas colával a kezében meg ilyenek. Már lassan fel sem tűnik amúgy annyira megszoktam ezeket a fura látványokat. Az amcsik nem mindenre ügyelnek. Például nem fújják ki az orrukat, ha náthásak inkább szipognak, csámcsognak a rágóval, és az egy napos gyereket már kint tolják a babakocsiban zokni sapi és minden nélkül, na de hát valahogy mégis csak felnőnek. :)

Este a Texas Road Houseban ettünk Tibi osztályával, néha szerveznek ilyen közös kajálásokat, jó volt. Már én is megszerettem őket. Mellesleg tökre örülök, bár itt még szűkszavúnak számitok J , de így is mindenkinek szimpatikus vagyok és több lány is felajánlotta, hogy lóghatunk együtt, ugyan legyen! J

Hétfőn reggel már én is korán keltem ugyanis elindultam életem első buszos útjára az nagy Ámerikában. Kicsit izgultam is, bár reméltem, hogy nem keveredek el. Itt úgy működik a buszozás, hogy mikor felszállsz, megkérdezik, hova szeretnél menni, nagyon kedvesek, csevegnek veled, segítenek átszállni stb, persze mondanom sem kell, hogy egész úton az 5- ös buszon ketten utaztunk szóval van idő a kedveskedésre. J A buszállomáson át kellett szállnom a 2-es buszra, ahol tök egyedül utaztam. Mentünk –mentünk –mentünk erre egyszer csak megállt a busz az egyik buszmegállónál a sofőr leszállt és elkezdte mosni az ablakokat. J Hát mondom jó, biztosan belefért az idejébe. J Vicces volt, azért ezt, ha a hetes buszon csinálnák meg, lehet, hogy az emberek belevágnák a sofőrt a Dunába! J

Az angol teszt nem volt nehéz, és tudom, hogy többször hangsúlyoztam, hogy javul az angolom és egyre jobban fejlődök, de persze mégis csak Timinek hívnak és hát nem lennék Timi, ha ne csinálnék időnként valami óriási hülyeséget. Most például azt követtem el, hogy amikor beiratkozhattam valószínűleg felcseréltem a neveimet J , ezt abból gondolom, mert amikor kiosztották a teszteket, mindenki a szintjének megfelelőt kapott ezért név szerint szólítottak, minket: Glória, Mária, Szancsez, Juan és a többi és akkor egyszer csak jött , hogy Ménféj! J Egy darabig ültem ,majd észleltem ,hogy én lehetek a Ménféj J hát itthon amikor elmeséltem a Tibinek könnyesre röhögtem magam, hogy lehetek ilyen hülye, persze korrigáltam a hibámat, mondtam nekik, szólítsanak inkább csak Timinek ez egyszerűbb, mint a Ménféj. J A teszt nem volt bonyolult, majd jövőhéten kedden megtudom, hogy melyik csoportba kerülök, már izgulok nagyon.

A hazafelé út már simán ment, büszke voltam magamra, hogy mindent meg tudtam oldani egyedül és este persze még egy jó kis halas vacsit is összedobtam életem párjának! :)

Szombat reggel Tibi „disz magyarba” öltözött és elindultunk a nemzetközi napra, ami az egyik helyi gimnázium aulájában került megrendezésre. Jó sokan voltak. A különböző nemzetek, különböző asztaloknál mutatták be saját kultúrájukat. Talán a németek voltak kint a legtöbbe, azon nevettünk, hogy ők aztán nem tudnak főzni (már bocsi), de mégis nekik volt a legtöbb kajájuk kitéve. A színpadon voltak zenészek, a kínaiak verték a dobjaikat, Tibinek tetszett, nekem meg majdnem az agyamra ment, de végeredményben nagyon jó kis mulatság volt. Tibiék is szerepeltek, mint nemzetközi tisztek. Sajna én erről lemaradtam, mert a hangosítás az aula révén elég hülyén volt megcsinálva, úgyhogy csak azt láttam, ahogy tátogott,de Gill elmondása szerint, nagyon jó kis reklámot csinált a magyaroknak. J Elmondta, hogy egy kis ország Európában és, gyönyörű, és aki még nem volt ott az mindenképpen tegye meg, hogy elkanyarodik egyszer felénk. J A bemutatkozás után egy japán standhoz szegődtünk. Egy japcsi néni elmesélte, hogy náluk van egy olyan szokás, hogy minden évben július 7-én két csillag találkozik az égen, ekkor a kívánságodat fel kell írni egy papírra és ki kell lógatni egy fára és így teljesülni fog majd a jövőben. J Egyébként ő is úgy került ide, hogy a férje katona és ide fújta őket a szél. Mondta is, hogy az amerikaiak különösön itt annyira kedvesek, és nyitottak. Ebben egyetértettünk. Később kaptunk tőle egy verset, amit ő irt, persze a hieroglifáival, J állítólag valami hullócsillagokról szólt. J Tibi megkérte, hogy az én nevem is irkálja le, úgyhogy a vers másik felén az szerepel, hogy Miss Timi legyen szerencséd az életben. J Nagyon aranyos volt. Később találkoztunk egy hatalmas fekete emberrel, kb 3* akkora volt, mint Tibó és elkezdett magyarul beszélni. Hát annyira jó volt. Kiderült, hogy valami diplomáciában dolgozott, és meg kellett tanulnia a mi szép kis nyelvünket, azt mondta minden nap magyarul tanult és rémes volt. J Minden esetre nagyon szépen beszélt. Tőlem is megkérdezte, hogy én miért beszélek magyarul?! Mondtam neki, hogy, mert én magyar vagyok. Nagyon megörült. Végre én segítettem ki valakit magyarul nem mások engem angolul. J Olyan jó érzés, amikor valaki külföldi megszólal magyarul. J

A nemzetközi nap után Lujza néniéknél ebédeltünk majd egy ki szieszta után lábunk közé kaptuk a bicajt és eltekertünk a kutyamenhelyre. Oda felé még nem volt annyira gáz, bár mentünk kaktuszokon keresztül, árkon, bokron, mert ügye a menhelyek, kint vannak a városokból, hogy ne zavarják a lakosságot. Az úton meg nem volt jó menni, ugyan itt lehet futni is az M7-es kaliberül utakon és bukósisak nélkül lehet motorozni, de amikor egy ilyen hatalmas track elhúz melletted 100-al azért az nem olyan kényelmes , biztonságos érzés, szóval inkább a dzsungelt választottuk, ennek az lett a következménye, hogy a Tibó hátsókereke teljesen leeresztett, de szerencsére még hazáig kibírta.

A menhelyen nem sokat totojáztak, leadtam a papírokat, hogy önkéntes vagyok majd a kezembe nyomtak egy pórázt, hogy nesze, mehetsz. J Én csak pilláztam, hogy semmi, can i help you ? J De hát, ha menni kell, hát menni kell, igazából nem voltam annyira zavarban, mert otthon már sokszor vettem ki őrjöngő kutyát a ketrecéből J, csak meglepődtem, hogy itt ilyen lazaság van. Azért annyi volt, hogy megmondták, hogy az első kutya az a Brownie legyen, aki egy sánta, öreg kutyus, tőle nem nagyon volt mit tartani. Mentünk vele két kört, futottunk vele, megdögönyöztük, aztán szegény alig akart visszamenni a ketrecébe, de hát ez van haver, majd valami néni biztos befogad, mert ő ilyen nénis, bácsis kutya. Egyébként utoljára két hete voltam itt a menhelyen és teljesen más kutyák voltak, úgyhogy itt gyorsabban cserélődnek az állatok, mint otthon. Persze az ilyen nagy ranchekre el is kellenek a négylábúak. A második kutyus egy izgő mozgó csavargó volt J Scooby. J Nagyon egy édes teremtés, őt azért vitték vissza, mert túl sokat ugatott. Most akkor élnék a bemutatási módszerrel amit még apukámtól tanultam. Szia Ember! Ő itt kutya, tudod, négy lába van , szeret sokat szaladgálni és ugat. Szia, Kutya! Ő meg itt ember, nem szeret szaladgálni, és csak két lába van, viszont ő is nagyon sokat ugat!!! Na igen, én nem is értem miért visz haza kutyát az olyan aki nem akar ugatást hallani, na de mindegy is. A harmadik kutyáról amit megsétáltattunk azért fontos ,hogy írjak, mert Ő volt Muszkli, helyi nevén Bobby ,de a talált kutyák úgysem hallgatnak a nevükre. Bobby egy kis izom volt. Így lehet leírni egészen pontosan. Alig tudtam kivenni a ketrecből a Tibivel ketten tartottuk, hogy ne lógjon meg, valami bulldog szerűség volt. Oda is adtam a Tibinek a pórázt, mivel én csak nehezen bírtam volna vele, viszont ahogy kiléptünk az ajtón Bobby lábnál gyönyörűen, nem feszített pórázon figyelmesen, minket szemmel tartva sétált mellettünk. Alig hittük el. Persze Tibó rögtön beleszeretett. Őt haza kéne vinni az biztos. Még kísérleteztünk is, hogy vajon angolul tud, vagy a hangszínre, kiejtésre figyelnek, de az ül- re egyik sem hallgatott . J De Bobby a sitre annál inkább. J Mikor vittük vissza a kutyust, Tibi elmondta az ottani dolgozóknak, hogy ez egy nagyon édes kutya és, hogy mennyire okos, aranyos, miközben áradozott, Bobby egy jól irányzott ugrással máris az asztalon termett volna…de rövid volt a póráza minek közben visszarántódott, nagy buci fejét beverte a székbe és utána nézett bután. J Szegény Tibó elkezdett pislogni, hogy ajaj, mert akkorát koppant a feje, hogy csak na, de a csaj mondta ,hogy nem kell sajnálni, ez meg sem kottyant neki. J Hát igen, a kis okos Bobbykánk, nem tudom mit akart csinálni az asztalon ,mindenesetre vicces látvány volt a próbálkozása. J Az időbe még egy kutya belefért, de neki sajna nem jegyeztük meg a nevét, mert őt már gyors körre kellett elvinnünk, ugyanis 5-kor bezárt a menhely. A sok séta és szaladás után én úgy elfáradtam, hogy a hazafelé tekerés az szörnyű volt. J Tibi azt mondta nem fáradt el, de ezt akkor sem hiszem el… J

Péntek este lazításképpen elmentünk vacsorázni egyet a többiekkel. Most már nagyjából ismerem a csapatot, itt is mint minden tanfolyamon, iskolában, munkahelyen azt hiszem kialakultak a klikkek, csak ,mert általában ugyanazokkal lógunk mindig.

A mostani választás egy olyan étteremre esett ahol megkóstolhattam az olaszt az amerikaival ötvözve. J Érdekes volt, de azt hiszem, nem fogom rendszeresíteni a mindennapjaimba. J Gondolom azt észleltétek, hogy az esti közösségi élet itt nem a kocsmákban zajlik ,mint nálunk hanem az éttermekben, persze ők is isznak alkoholos italokat, bár a sörük az nagyon sz*r. El is mesélte Tibi Gillnek a viccünket, amit Szilvitől kaptunk a fészbukon, hogy mi a közös a kenuban szexelés és az amerikai sörben, mindkettő közel van a vízhez. J Hát igen, mondjuk, én nem szeretem sört, de Tibi sem ájult el tőle. Tudjátok, ők nem tudják mi a finom alkohol…. J De erről majd később még írok.

Szóval ,mint említettem kevertem a nemzeti kajákat, és egy pennés steaket ettem. J Mondom érdekes volt, de nem az igazi. Maradjanak inkább külön-külön. J A mai napra már egészen jól nyomtam az angolt, legalábbis voltak önálló megnyilvánulásaim. És még tanultam is új szavakat. Tényleg nem is írtam még le, hogy milyen fontos szavakat tanultam. J Ezekre útközben kíváncsi voltam és megkérdeztem vagy az amcsik mondták nekem: kolibri, szarvas, őz, hiúz, puma, a kaktuszok többes számban J, a kutya csóválja a farkát, európai foci, finom, ízletes és a többi, most ezek jutottak hirtelen eszembe.

Egy kicsit akkor az angolomról, mint említettem már, olyan nagy májer lettem angolból, hogy már saját magam kezdtem bele a beszélgetésekbe, meg is lepődtem magamon, lehet a gintonic az oka, az mindig segít. J Persze rengeteg szót nem tudok még ilyenkor rikkantok, hogy Tibi és akkor ő megmondja nekem angolul én meg folytatom, tovább a mondókámat. Igen ám, de van olyan, hogy Tibi nincs mellettem és olyankor jön az, hogy: Askaar, hogy van az a szó angolul ami németül ez? J Ez egy konkrét példával úgy hangzott, hogy Askar mi a többiek angolul? Kérdeztem én tőle németül, erre rávágott egy olyan akcentussal egy olyan szót, amit én még életemben nem hallottam. J Néztem bután, szegény Gill aki egyébként történelem tanár is szóval hozzá van szokva a hülye gyerekekhez és így még türelmes is , nézett rám nagy szemekkel, hogy akkor vajon mondom-e vagy sem?! De hát fogalmam nem volt, hogy mi is ez a szó, erre Askar elkezdett hozzám németül beszélni, hogy mégis mit akarok mondani angolul?! J Erre én elkezdtem volna németül mondani neki, de Gill leintett minket, hogy én el tudom mondani angolul is. J Vicces volt. Végül is el tudtam magyarázni, amit akartam, Askar még egyszer elmondta a szót, már jobban artikulált vagy én nem tudom, és így már mindenki értett mindent én pedig boldog voltam. J Én nagyon nagy siker élményként élem meg, hogy alig- alig beszéltem angolul, amikor kijöttem és most már egyre jobban megy. J

A vacsi után elmentünk végre egy bárba. J Persze össze nem lehet hasonlítani a kis kocsmáinkkal, azok hangulatosabbak. Eme vendéglátó ipari egységet úgy kell elképzelni, hogy mindenütt asztalok ilyen régi módi felszerelés, nagy bárpult ahol páran sörözgetnek és fűzik a pultos csajokat, aztán háttrébb vannak biliárdasztalok, esetleg valami nyerő gép és ennyi. Nem nagyon voltak sokan, ez nem tudom, hogy azért van, mert olyan rossz hely, volt vagy itt amúgy sincs rá nagy igény. Az italozás közben megkérdeztem Gilltől, hogy ők honnan számolják a történelmüket, ha már tanár ember. Mondta, hogy 1492-től amikor is Columbus idejött sattara, tehát ezt mi is igy tudtuk, de mondta, hogy van ennél egy sokkal jobb története, egy bizonyos Cortezről aki elfoglalta az egész mexikói öblöt és ha akarom elmeséli. Na igen, hát persze ,hogy akartam, de bele is futottam a tutiba, egy 45 perces előadást hallgattam végig, mire vége lett, nem éreztem az agyam, bár már említettem, hogy megérteni sokkal egyszerűbb nekem az angolt, de amikor darálják a sztorit, hát huhhh. J Nem mondom , hogy teljesen ,de nagy vonalakban azért felfogtam a történetet, de nem tudtam közben nyugodtan iszogatni, minden arcizmom rezzenéstelenül figyelt! J --> Huh ,de jó ez a mondat, már csak azért sem javítom ki J Na ,de a lényeg az, hogy rettenetesen kellett koncentrálnom, ezért jól el is fáradtam, de mivel ilyen lelkesen hallgattam, ezért ajándékként a második körben még Amerika felfedezését is elmesélte , de azt már csak fél órában a tanár Úr J  Egyébként nagyon jól magyarázott, izgalmas volt és még néha ki is kérdezett, hogy szerintünk mi fog történni, meg miért csinálhatta stb... fent tartsa a figyelmünket. Közben a szeme is csillogott, látszott rajta, hogy mennyire szereti a szakmáját.

Fent említettem, hogy még beszámolok az ivásról. Hát igen, a lényeg, hogy kérdezték, hogy kérünk-e valami rövidet?! Tibivel mondtuk, hogy persze, hát a kikkunfélegyházi rettenetes után bármilyen erősségű alkoholt meg tudunk inni. Na, hát  amit hoztak , az valami szörnyűséges volt. J Valami citrom ízű, likőrszerű vizes cucc, hát igen megint kenuban szexeltünk .J Szóval ilyet többet biztosan nem iszunk. J Egyébként a margarita, na az finom, azt nagyon szeretem, csak ,hogy ne csak rosszat írjak. J

Indulás előtt Tibit nagy nehezen rávettem, hogy próbáljon meg nekem kihalászni azzal a géppel egy plüss állatot ami régen a Balcsin is volt és nekem sosem sikerült. Askar meg is kérdezte tőlem, hogy miért olyan fontos ez nekem , talán gyerek vagyok még?! És ha igen?! Ő meg lovat eszik… J Tibónak sem sikerült sajnos, aztán még mérges is volt, hogy most miattam beégett, hogy nem tudott plüss állatot kiemelni egy bugyuta gépből. J Nem baj, majd egyszer, talán… J

Mindenkitől elnézést kérek, ha úgy érzitek, egyre kevesebbet írok, akkor jól érzitek! J Ugyanis a szakdogámat írom. Nem fogom abba hagyni, a blogolást, csak kicsit lassabb leszek, főleg, ha még az angol sulim is elkezdődik, de ne aggódjatok lesz még itt sok móka és kacagás! J

Also, egy héttel vagyok lemaradva, úgyhogy kezdem a múlt hétfővel. Reggel elmentem a főiskolára, hogy beiratkozzak a tanfolyamomra. Tibi bácsi elvitt kocsival, hogy ne keveredjek el. A teremben egy csomó kedves ember fogadott és Tibi bácsit azonnal el is küldték, hogy minden rendben lesz. Hirtelen Spanyolországban találtam magam, ugyanis a csoporttársaim nagy része, azaz rajtam kívül mindenki mexikói volt. J Illetve volt egy spanyol is, mint utóbb kiderült, de neki fogalma nem volt, hogy hol van Magyarország, csak elkezdett sikoltozni mikor mondtam a többieknek, hogy én Európából jöttem, hogy ő is- ő is.J Szóval igen. Spanyolul fogok angolt tanulni. Challenge accepted ahogy Barney Stinson mondaná vagyis (kihívás elfogadva). A legjobb az egészben az, hogy itt senki nem tud magyarul, szóval teljesen magamra vagyok utalva, ez egyben nehéz, de tetszik is, mert így kénytelen vagyok valahogy elmagyarázni azt, amit el szeretnék mondani. A tesztek nem voltak nehezek bár akadtak közülük fogós kérdések is. Az utolsó része a felmérőknek a beszélgetés volt. Itt egy külön teremben csak a tanárral dumáltam. Az első kérdése az volt, hogy a barátaim nem szoktak –e röhögni a nevemen. Ezen csodálkoztam és megkérdeztem, hogy miből gondolja ezt?! Valahogy úgy ejtette ki a nevemet, hogy Timeá Máffiá J és elkezdte nekem magyarázni, hogy tudom- e, hogy Olaszországban lakik a maffia stb. J Mondtam neki, hogy igen tudom, de az én nevem nem Máffiá. J A speaking teszt a tancsi néni szerint igen jól sikerült, úgyhogy büszkén mentem haza. A következő felmérés majd a jövő hét hétfőn lesz, mert így tudnak minket pontosan besorolni a csoportokba ahol majd tanulni fogunk. Már nagyon várom.

Voltam még a héten vásárolni és már vannak saját fűszereim is, amivel feltankoltam a konyhát. Tök jó. Tibinek főztem mindenfélét, paradicsomos gombit, krumplifőzeléket, lecsót, halat meg ilyeneket. Egyelőre ilyen egyszerű kajákkal foglalkozom, de majd emelünk a nehézségi szinten, ha már az alap dolgok jól mennek. Az első magyar est olyan jól sikerült, hogy várható lesz második is, a menü ezúttal a lecsó lesz. J

Vasárnap reggel korán kimentünk a lovardába. Ez is a bázison található. Tele pici western lovakkal. J Persze nem olyan kicsik, de azért közelében sincsenek a Félegyházi Nóniusoknak . A rodeóra még várni kellet, mindenféle gyerek programok voltak a pályán. Lasszóhajítás, műbika lovaglás. J Ehhez mi már sajnos túl nagyok voltunk, úgyhogy inkább elmentünk körül nézni a bázison. Legalább negyed órát autóztunk, csak hogy érezzétek a méreteket, mire odaértünk egy gyönyörű, bár kicsit elhagyatott piknik helyre. Onnan már tényleg egy lépés csak az erdő. A kukák szépen le vannak fedve, hogy a macik ne tudjanak lejönni, lakmározni. Ilyenkor mindig rájövök, hogy őrületes helyen vagyok, medvék, pumák, javelinák. J Egyébként, amikor reggel jöttünk be, láttam egy nyújtózó hiúzt. Ez itt olyan, mintha az ember otthon látna egy őzikét. J Szóval körbe jártuk a piknik helyet aztán jó amerikai módra beültünk egy Burger Kingbe! Ha jót akartok, nem mentek Amerikában Burger Kingbe! Egyszerűen nagyon pocsék volt. A krumplinak is rossz íze volt és a whooper amit én otthon nagyon szeretek, ez egy szendvics , száraz volt és olyan fura ízű. Tibi kért üdítőt, ami marcipán ízű Dr. Pepper volt. Egyszóval ez az első étkezés, ami nem ízlett itt kint. A kaja után visszatértünk a lovardába. Már rengetegen voltak, a lelátókon alig volt hely. Mi azért még feltudtuk magunkat szuszakolni. A rodeó elején felvonult az összes cowboy, bevágtattak a pályára és felsorakoztak. Vártuk, hogy a sor végén, Tibi papa is beügessen a csámpás Keri lován, de sajnos nem jött. J

Miután az összes cowboy bent állt a karámban, egy nagy tracon az összes szponzor és tízezredes, aki támogatta a rendezvényt begurult. Majd imádság következett és az amerikai himnusz. Az első versenyszám a lovon maradás volt. Egy kis karámból a feldühített lovak kiugrattak hátukon a bátor főiskolás srácokkal, mert, hogy ez fősulis illetve egyetemista verseny volt. Majd 15 másodpercig rajta kellett maradni a lovon. Ez nem mindenkinek sikerült. Az emberek egészségére a rodeó bohócok vigyáztak. Én őket csodáltam a legjobban, hiszen az volt a feladatuk, hogy a megvadult lovak hátáról leszedjék épségben és áthúzzák a saját lovukra (mondanom sem kell, hogy vágta közben) a kedves versenyzőt. Nagyon ügyesek voltak, persze ők sem tökéletesek és van amikor nem tud senki sem segiteni. A második játékos olyan szerencsétlenül esett le a lóról, hogy a kerítéshez szorította az őrült paci és húzta maga után. A srác csak úgy kopogott a kerítés és a ló között. Én azt hittem, hogy kész ennyi volt, de egy 2-3 perces fettrengés után felállt és enyhén véres fejjel lesétált a pályáról. Tibivel azon nevettünk, hogy azért Európában már a helikopter is leszállt volna ezek a déliek meg nem valami szívbajosak. Az eset után jó 5 perccel szépen komótosan két nagy mentő táskás fazon cammogott a sérült emberhez. Nem siettek.

A többi versenyszám szerencsére már nem volt ilyen szörnyűséges. Láthattunk vágta közben lóról leugrást, kis boci két vállra fektetést és három lábat összekötözést. J Hordó kerülgetést, valamint páros boci kötözést. Én nagyon sajnáltam szegény bocikat, viszont a lovak nagyon okosak voltak. Miután a gazdájuk lasszóval elkapta a bocit és leugrott a hátukról ők rögtön elkezdtek hátrálni, hogy a lasszó feszes maradjon és a boci ne tudjon tovább szaladni. Marha jó volt látni, hogy állat és ember, hogy össze tud dolgozni. A lány versenyzőknek minden szám könnyített volt, amiért Tibi megint dödögött, hogy nesze nektek emancipáció, de azért egy jól megtermett bocit kevés csaj tud szerintem földhöz vágni és lábait megkötözni. Ezért a lányoknak csak a kecskéket kellett és az is igaz, hogy a kecske ki volt kötözve egy cölöphöz és csak várta, hogy tulajdonképpen össze csomózzák a 3 lábát. Amúgy a kecskék voltak a legnagyobb arcok. Szegények egy darabig nézték, hogy egy őrült ló száguld feléjük 200 –al, majd megpróbáltak elslisszolni,de nem tudtak, majd amikor össze lett kötözve a három lábuk csak feküdtek nyugodtan és nézelődtek. Anyuuu , vagy Tibii nekem kell otthonra egy kis kecske!!! J Annyit nevettem rajtuk, mintha ez lenne a munkájuk, néha mekegtek, de ennyi. J A rodeó egy jó három órás projekt volt. Miután vége lett Tibi egyik csoporttársa megígérte, hogy elvisz minket haza, de előbb fel kellett vinnie még másik srácokat is, mi addig vártunk. Mert persze, akkora autóik vannak, mint egy mozdony, de csak három személy fér bele. J Miközben a poros úton néztük, ahogy a dagi embereket külön kis elektromos autóval a parkoló autójukhoz szállították a lelátóktól, ez már tényleg őrület, J gondolkoztunk, hogy elindulunk gyalog felfelé. Sétálás közben ,arról dumáltunk, hogy már mindenki haza ment, csak szegény magyarok sétálnak az útszélén ,mert nekik nincsen autóra pénzük . J Viszont Amerikában vagyunk és nem máshol , szóval 5 percet sem mentünk és megállt mellettünk egy srác egy idősebb srác ( 50-60 körül), hogy van –e szükségünk segítségre. Hát igen, itt ilyenek az emberek, ahogy ma hallottam egy japán nőtől openek J nyitottak J, és ezt aláírom, lehet, hogy hülyébbek, mint mi és dagadékok, és nem gyűjtik össze a szelektív hulladékot, amiért én nagyon mérges vagyok rájuk, de nagyon segítőkészek és nagyon rendesek és barátságosak és tényleg én, aki azért előítélettel jöttem ide vendégségbe hozzájuk azt mondhatom, hogy pozitívan csalódtam bennük. Mikor visszaértünk az amerikai katonák szállásához megtudtam, hogy Iván, elveszett az erdőben! J Látjátok, mint a népmesében, aki gonosz az utána megjárja. J Annyira röhögtem, amikor ezt Askar mondta, hogy csak, na. Persze senki ne aggódjon, szegény Iván meglett és még a puma sem kóstolta meg J Este a többiekkel elmentünk egy étterembe, ez most tipikus amcsi étterem volt én egy srác mellett ültem, aki szintén volt már Németországban és nagyon örült, hogy én is tudok németül és elkezdett áradozni, ahogy az amcsik a németekről áradozni szoktak. Én meg elmeséltem neki, hogy másnap majd megyek az a nyelviskolába. Ez azért volt vicces, mert 10 perccel később odafordult hozzám és megkérdezte, hogy milyen nyelvet fogok tanulni. J Én olyan hangsúllyal mondtam neki, hogy angolt, hogy ő elnézést kért, hogy ne haragudjak ő nem tudta. J Én meg teljesen értetlenül álltam a dolgok előtt, persze azért büszke is voltam, hogy nem is lehettem akkor olyan béna angolból. J Legközelebb majd azt mondom, hogy eszpánnyá , vagy italiánó J. Egyébként, ha egyszer megtanulok, végre rendesen angolul utána olaszul fogok és megyünk Tibivel Rómába és lesz nagy dolce vita! De egyelőre maradjunk a kontinensen. Szóval így telt a nap megint megismertem egy csomó jó fej amerikait. Két csajt is az egyik nagyon aranyos, a másik az a fészbukján nyomul általában, úgyhogy a külvilággal nehezen létesít kapcsolatot. Azt hiszem szuper kis csapat jött össze, remélem az én angol nyelvtanfolyamomon is legalább ilyen jó fej emberek lesznek. J

u.i.: kifelejtettem ,hogy a rodeó utolsó száma a bika meglovagolása volt, ez a rodeó krémje, de nekem a lovas számok sokkal jobban tetszettek.

Szombaton korán reggel keltünk, mert messze indultunk kirándulni. Az úti cél: A Chiricahua (csirikává) Nemzeti Park. Askart is vittük magunkkal, hogy ne unatkozzon szegényke itthon egyedül. Jó két és fél órás autókázással értünk oda. Ilyenkor lehet érezni a távolságokat. Még a Nagybratyi mondta, amikor otthon voltam, hogy mindig legyen nálam víz, mert ha lerobbanunk napokig tart, míg megmentenek. Akkor még elképzelni sem tudtam, hogy létezik ilyen, de tényleg. Csak megyünk- megyünk- megyünk a high desert növényzetben , egyébként rendkívül jó minőségű utakon ami fura is ,mert szerintem egy héten , ha mennek rajta 5-en az csoda, de igy is rendben tartják. Szóval csak megyünk és sehol egy város, sehol egy ember. Néha lehet látni az utakon elhagyott házakat, ezek valamikor ranchek lehettek, aztán feladják az emberek a termelést, mert kevés a víz, vagy nincs elég termés és elmennek, csak úgy otthagyják a házat. Odafelé a két és fél óra alatt szerintem 2 városon, ha keresztülmentünk, ami magyar viszonylatban is inkább csak falu akkor már sokat mondtam. A települések fele elhagyott házakból állt. A többségében volt egy kis bolt és pár szakadt ház meg a sivatag. Na ez az a hely ahová tutira nem költöznék, akkor inkább egy magyar tanya! J A másik falu amin keresztül autóztunk már kicsit nagyobb volt, ott volt egy iskola is, szóval a környékről a gyereket a jól ismert sárga iskolabusz oda hordja, legalább ezzel nem kell foglalkoznia a szegény cowboyoknak.

Chirichaua egy gyönyörű hely. Körülbelül 25 millió évvel ezelőtt volt itt egy vulkán kitörés, és a lávát 10 mérföldes körzetbe dobálta ki. A kövek orgonasíp alakúak, de ha az ember használja a fantáziáját, sok mindent el tud képzelni. Olyanok, mint a felhők, csak nézni kell őket és már is rengeteg formát, alakot, mesehőst, embert, állatot láthatsz, persze csak ha jó a képzelőerőd. Az első utunk a visitor centerbe vezetett ahol egy olyan parkőr fogadott minket, mint ami a Bubu macis Yellowstone Parkban dolgozik, Jones parkőr. :) Pont ugyanolyan ruciban nyomult. J Kaptunk térképet és már indulhattunk is. Ez is egy hatalmas hely, úgyhogy muszáj volt autóval menni, hogy sok mindent megnézhessünk. A hegy tetejéről fantasztikus látvány nyílt a tájra. A kis szépséghibája csak az volt, hogy egy éve leégett ez az egész domb. Arizona egészen biztonságos állam, itt nincs tornádó sem földrengés, legalábbis kop-kop, viszont a nagyszárazság miatt az erdőtüzek gyakoriak és általában elég nagyok. Ennek az áldozata lett szegény park is és még nem nagyon regenerálódott. Mikor felértünk a tetejére, igazi pikniket csaptunk. Lujza néni elővette a kis kosarat, megterített az asztalon. Otthon kisütött csirke combot, főzött tojást, volt hagyma, sajt, almás pite, szoda. Annyira jó volt. Ez a piknikezés is nagy divat itt, mindenhol van úgynevezett: piknik area és tényleg az amcsik hozzák a cuccokat és hát persze ESZNEK. J Ezt otthon is be kéne vezetni, tök jó a természetben ilyen finomságokat falatozni. A hegy tetején egy kis kiépített úton végig „túráztunk” ez erős kifejezés , mivel körülbelül egy fél óra alatt kényelmes tempóban végig letett sétálni és még a lábunkat sem kellett kitörni, de igy legalább sétálni is tudtunk egy kicsit.

Visszafelé megálltunk egy kis völgyben. Ez azért hires, mert itt található a Faraway ranch. Ezt az 1800- as évek végén egy svéd katona építette. Erre járt, megtetszett neki a hely és bejelentette, hogy ő itt fog gazdálkodni. Ez annak idején így működött, ha az embernek megtetszett egy hely, bement a legközelebbi önkormányzathoz és szólt, hogy ő ettől a kőtől, addig fogja megművelni a földet. Nem csodálom, hogy megtetszett ez a katonának, mert tényleg meseszép ez a kis völgy. A katonának három gyereke született és a végén egy kis kőházból egy elég szép kis kúriát építettek. A bútoraikat svéd országból hozatták. A ház előtt volt egy kút. Az innen kivett kövekből menedéket építettek a kamrába a nőknek, az indián támadások elől. Mikor a szülők meghaltak a gyerekek elmentek itthonról. Egy kivételével, aki hozzáépítetett a ranchez vendégházakat, és igazi nyaralót épített. Ide jártak a gazdagok kikapcsolódni. Egy darabig tudtak jönni vonattal utána meg postakocsival. A ranchen tudtak lovagolni, kirándulni a hegyekben és még medencét is építettek nekik. A házba egyébként be tudtunk menni. Megnézhettük az eredeti bútorokat. Én még most is elfogadnám, annyira rendben van az egész ranch. Bár itt tényleg nincsen semmi jó pár mérföldes körzetben.

 Hazafelé megnéztünk pár kis falut még. Általában mindegyiknek a felét elhagyták már. Régi bányavárosok maradványait láthattuk néhol. Amikor kiürül, itt egy bánya akkor az emberek fogják magukat és tovább állnak. Láttam még hazafelé zöld és tó kék szint. Ez már nagyon hiányzik. A termőföldek itt csak akkor zöldek, hogy ha öntözik őket.

Na, ha a magyar közhangulat nem is, de ez a szép zöld szín , csak az a szép zőőőd gyep csak az hiányzik én nekem! :)

U.i.: Megvan a javelinás sütiformám, és egy plüss javelinám is! I'm Javelina fun! :)

Csütörtökön volt a szülinapom. Most nyolc órával hosszabb volt,mint általában, mert már elkezdtem ünnepelni az otthoni idő szerint éjféltől. J Tibitől kaptam egy hatalmas sajttortát, Askartól meg egy tök jó kis jurtát, mondtuk is neki ,hogy mi egyébként rokonnépek vagyunk, erre megkérdezte tőlünk, hogy akkor beszéljük-e a  kazasztáni nyelvet?! Hát nem. Askar vicces J, de eszik lovat, amiért én ki vagyok rá akadva, de amúgy egy nagyon kedves figura.

Este ittunk egy vbk-t és jó hangulatunk is lett. Tudtátok, hogy a 13 azért egy szerencsétlen szám, mert a bor íze 13 nap alatt megy el?! J Ezt Tibi találta ki, mivel én elfelejtettem bedugaszolni az üveget az este és kikaptam, hogy így elmegy az íze. 13 nap alatt! Ne felejtsétek el. J

Pénteken reggel összeszedtem magam és elmentem az edzőteremben. Szerencsére ilyenkor senki nincs lent így tudok bénázni és 15 perc után még legalább ennyit szuszogni. Egyébként 30 percet sportoltam , ez már haladás. J

A délutánt egész végig a konyhában töltöttem, Tibi irt egy mailt, hogy Gill felesége, aki szintén hivatalos a magyar estünkre, diétán van, így nem eszik paprikás krumplit. A hűtőben találtam egy kis halat, amit egy kis anyai konzultáció után bátran elkészítettem, muzsdéjjal, meg egy kis vegyes zöldséges körettel és még salátát is csináltam hozzá. Tök jó kis kaja lett belőle. Nagyon izgultam a vacsi miatt, bár már sokat csináltam és elrontani sem lehet, de tulajdonképpen most főztem először vendégeknek, ráadásul külföldieknek, a teher a hátamon volt, mi van, ha elrontom, mit fognak gondolni a magyar konyháról? J Szerencsére nagyon finom lett. A hangulatról pedig Tibi és az alkoholos italok gondoskodtak. A paprikás krumpli mindenkinek ízlett, desszertnek pedig felkínáltam némi almás pitét meg a sajáttortámat. Sajnálom, hogy nem hoztunk magunkkal egy kis pálinkát, mert az még hiányzott volna a magyaros ízekhez. A vendégek láthatóan jól érezték magukat, mert sokáig maradtak, természetesen a fő téma a katonaság volt , mi más. Mikor észrevették, hogy van két lány is a csoportban megkérdezték, hogy mi a kedvenc állatunk és 5 perc múlva már megint a T-72-es tankokról ment a vita. Nem baj én már megszoktam, meg mivel leforgattam a zrínyin pár ilyen filmet katonai járművekről így értem is, hogy miről beszélnek, sőt hozzá is tudok szólni, ezen ők mindig csodálkoznak. J

Jelentem este megtörtént az első összeveszésem Tibivel! J Ezt csak azért írom le, mert sokan kérdezték, hogy, hogy megy az együtt élés. Erről jut eszembe lefutattam egy statisztikai felmérést J Ez alapján a kedvenc kérdések: Mennyi idő van most ott nálatok? J A másik meg: Hány fok van ott?! J Íme tehát ez , ami a legtöbbeket érdekel. J Visszatérve az együtt élésre. Tibinek szerencséje van, mert én egy dráma királynő vagyok. J Sokszor a vitáink színházi előadássá alakulnak, de persze mindig komédia a vége. Teszünk róla. J A mostani veszekedés amit alig, ha lehet annak mondani is egy tipikus filmbéli jelenetté alakult köszönhető nekem. J Amíg a vendégek itt voltak , mindenki hörpikézte az innivalóját és elég jó hangulat kerekedett, a szemek összeszűkültek a hangerő pedig megemelkedett. Na most, miután mindenki elment az én hangerőm maradt azon a magasságon ami kellett ,ahhoz ,hogy a többieket túl tudjam orditani. Persze Tibi rögtön mondta ,hogy halkabban beszéljek, már nem kell kiabálni, a legnagyobb baj csak az, hogy nem azt mondta, hogy ne kiabáljak, hanem lecsücsöggött. J Ezt nem tudom megfogalmazni máshogy , de ezt utálom a legjobban , anya is ezt csinálta régen, ha éppen nézte a tévét nekem meg közlési ingerem támadt ,hogy csssssssssssssssssssssssssss!!! Én meg ettől idegrohamot tudok kapni. Engem ne csücsöggjenek le, mint valami hülye gyereket. J Szóval igen, felkaptam a vizet péntek este éjfélkor és elővettem a szövegem (idézem magamat): „ Egész délután a konyhában álltam, főztem , takarítottam,hogy neked jó legyen és jól sikerüljön a magyar ested, te meg lecsüccsögsz !” J Az osztályfőnököm mindig azt mondta, hogy az ember általában olyan lesz ,mint az anyukája, hiába fogadja meg gyerekkorában százszor ,hogy ő úgysem ilyen lesz. J Na de ezt most nem azért írtam, hogy azt higgyétek az én anyukám ilyen! :P J Visszatérve a vitára, mikor már fátyolos lett a tekintetem ,mert általában komolyan veszem a szerepem úgy gondoltam eltűnök a lakosztályban! J Irány a fürdő, megengedtem a vizet és elkezdtem sajnálni magam. J Persze nálunk sosem tart egy vita sem 10 percnél tovább, valaki mindig kitalál valami kedveset és így röhögésbe torkollik a nagy duzzogás. Most is ez történt, Tibi ruhástul akart megfürdeni az én vizemben! J Persze nem engedtem, de nagyon jót nevettünk  és azóta, már nem csüccsög le! J 

Az együtt élés meg nagyon klassz vele! :)

Ismét hétfő és megint le vagyok maradva. Azt hiszem utoljára a múlt keddről írtam J Engedjétek meg, hogy akkor a múlt hetet összefoglaljam egy rövid posztban, majd a hétvégéről külön meséljek, mert az fantasztikus volt megint.

Szerdán Tibi bácsiékkal elmentünk Tucsonba vásárolni. Itt a hitelkártya használatért az emberek gyűjthetnek pontokat, a pontokat pedig az év végén vissza lehet váltani dollárra, amit ismételten el lehet költeni egy bizonyos áruházban. Nem tudom, hogy nálunk van –e ilyen ,mert itt kicsit máshogy hangzik a hitel szó ,mint otthon. Otthon olyan ijesztő. Van némi kis pénzem, amit befizettem a fundamentába ez olyan lakástakarékos dolog, hogy ha majd közös lakásunk lesz Tibivel, fel tudjuk belőle újítani a fürdőszobát, mert nagyjából ennyire lesz elég és ,mert persze ruhákra sajnos nem lehet elkölteni. J De most nem ez a lényeg, hanem, hogy ők szoktak mindig hívogatni, hogy kaphatok egy hitelkártyát és rá 200.000 forintot és akkor ezt bátran bármikor elkölthetem. J Mindig kedvesen visszautasítom az illetőt, hogy, ha nekem hitelkártyám volna…J (Itt most 10 percig elbambultam és képzeletben a Váci utcán vásárolgattam, szóval, jobb, ha nincs.) J Itt ez is más, itt mindenkinek van hitele és hitelkártyája is. Nem annyira ijesztő a dolog, mint otthon. Ha az ember bérel egy házat, az nagyjából annyiba kerül, mintha felvenne hitelt, venne egy saját házat és annak fizetné a törlesztő részletét. Így nyilván az jobban megéri. Na de vissza a hitelkártyához. Mivel Tibi bácsiéknak is összegyűltek a pontjai és nagyjából egy év alatt kaptak vissza 150 dollárt szóval nem egy óriási pénzt így elmentünk és el is költöttük. Ebben a boltban mindent hatalmas kiszerelésben lehetett venni. Húgom már mondta ,hogy szeretek mindent itt Amerikában a fejemhez hasonlítani J hát igen ,akkor itt is élnék a példával , szóval egy nutellás üveg akkora volt ,mint a fejem . A tejet gallonra adták és a kenyeret 8-as pakkban. A kereskedőknek biztos jó biznisz, meg mondjuk a nem romlandó árut, tényleg megéri így megvenni.

A nagy bolt után elmentünk a Trader Joe –ba ez egy előkelőbb üzlet, olyan, mint nálunk a culinaris. Mindenféle országból szállítanak ide árukat, vannak magyar borok, német kaják és még miegymás. Itt láttam először olyan szegény kis rákokat is, amit bedobnak élve a forró vízbe és pirosra főzik. Ezek úgy úszkálnak, ha lehet így nevezni az ő helyzetváltoztatásukkal járó cselekvésüket, hogy úszás, mint a pontyok nálunk az Osánban.  Vettem egy kókusztejet ,mert én még olyat sosem ittam, megjegyzem még mindig nem ittuk meg ,mert annyi dolgunk volt ,hogy mindig elfelejtjük, de ígérem be fogok számolni az élményről.

A Trader Joeból egyenes utunk vezetett egy kínai büféhez, mert ,már délidő volt és ilyenkor már a magyar hasak is éhesek. A büfé az itt azt jelenti, hogy önkiszolgáló, olyan ,mint otthon a Trófea. Az emberlánya, avagy éppen fia befizet egy bizonyos összeget és utána, már  lehet is falatozni. Sajnáltam, hogy Tibó nem volt velünk, mert ő az ilyeneket nagyon szereti. Kínai kaja, és még svédasztalos is J Csak jó lehet.

Eddig húztam a számat a sea food szó hallatán és anyuék is kinevettek amikor burzsujkodtunk Tibivel  a montenegrói tengerparton és beültünk egy étterembe és én csirkét ettem ,nem pedig valami hülye herkentyűt. Most valami megtört bennem és olyan rózsaszín rákszerű cuccot ettem. Nem vagyok normális. Mondjuk nem volt rossz. A leves az valami csípős lé volt, de sajna nem olyan finom, mint amit a koreai étteremben ettem, attól tartok oda még egyszer el kell mennem, és meg kell tudnom mi a neve, hátha találunk a neten valami receptet hozzá. A desszert pedig banános pite, ami nagyon, de nagyon fini volt.

A kajálás után még elnéztünk egy két boltba majd utána hazaindultunk. 

Amikor otthon azt olvasom, hogy a gazdag emberek képesek hónapokig, évekig szállodai szobákban lakni, mindig meglepődök. Nyilván van olyan ember, akinek sokat kell utaznia és nincs más választása, de van olyan is, aki egyszerűen szállodai lakosztályban lakik, mert úgy kényelmes. Sosem értettem meg őket, miért jobb másokkal egy épületben lakni, amikor vehetsz magadnak egy saját kúriát is akár.

Nos, két hete egy 5 csillagos mariott hotel kis lakosztályában lakom. Ez azért alakult így, mert sajnos a bázison nincsen hely…”sajnos”. J Van saját konyha, fürdő és egy nagyszoba. Már másképp látom a dolgokat. J Persze nem azt jelenti, hogy itt szeretném leélni az életemet, de meg van a maga előnye az tuti.

Olyan ez, mint egy kis lakás, a konyhában van mosogatógép, kávéfőző, pirító, tűzhely, hűtő, konyhamalac. (most nem a Tibiről beszélek  J ) Minden, ami kell. Minden nap főzők Tibónak valami könnyű kis vacsit, mert ő szeret meleget enni este, viszont a sok éttermes vacsora után minden éjszaka éjfélig dobálta magát az ágyban, többször engem is pofon vágva, úgyhogy szegény most növényeken él. Zöldborsófőzelék, olasz tészták, paprikás krumpli stb. , de így legalább tud aludni és még egészséges is lesz :) . Szeretek főzőcskézni, mindig átpakolom a konyhát, élvezem, hogy csak az enyém. J Meg is van neki tiltva, hogy rendezkedjen, nem mintha akarna. J Nekem még sosem volt saját konyhám, úgyhogy most nagyon boldog vagyok. J

A fürdőszoba kádas, amit én nagyon szeretek. Otthon is órákig tudok üldögélni a meleg vízben. Kaptunk egy csomó fehér törölközőt, minden méretből. Tibi mániája, hogy ezeket mindig ki kell cseréltetni, mert ha akarjuk, akkor mindennap tisztát kapunk. Én ehhez nem ragaszkodom, bár ha nem vagyok itt, amikor jön a takarítónő, (mindennap délelőtt) akkor nincs más választásom. A törcsiket kicseréli, az ágyneműt feszesre húzza, a kukát kiviszi. Az elején ezt fura volt megszokni, főleg, hogy a kutyát, amit Dóri titokban bepakolt a Tibó táskájába( ezúton is köszi J ) mindig kirakta az ágyból az éjjeli szekrényre, és a wc papírt amit a Tibi mindig leszed a tartójáról ,mindig visszatette. Most már a takarítónő is megtanulta, hogy Lufi kutyának az ágyban a helye és a wc papír meg nem jó, ha fent van tartóján, mert a Tibi nem éri el. J Kapunk sampont, szappant, mosogató szert is. Ez nagyon jó, mert nem is kell gondolni ilyen beruházásokra.

A szállodában van kondi terem és medence is. A múltkor már említettem, hogy egyszer futottam 15 percet, úgyhogy utána majdnem kiköptem a tüdőmet. Elhatároztam, hogy míg elmegyek a mosodába és kimosódnak a cuccok, az 30 perc addig futok egy kicsit. Fel is vettem hát a rózsaszín nagyon szellőző pólómat, amit anyutól kaptam, meg az edző gatyámat és elindultam a szennyessel. Beraktam a mosógépet és bekanyarodtam a kondi terembe ahol előttem 5 perccel ment be egy bádi katona. Na jó azt gondoltam inkább nem égetem magam a 15 perces megfulladásos sportolásommal , úgyhogy inkább kiültem a kertbe , megmutattam Aczél Györgynek ( ez a szakdogmához kell ez a könyv) az itteni környezetet és olvastam egyet. Így utólag jól tettem, ugyanis fél óra múlva elmentem átettem a cuccokat a szárító gépbe, az amcsik nem romantikáznak a kilógatott ruhákkal ,mint a dél olaszok Nápolyban, inkább bedobják egy gépbe és 40 perc alatt megszárogatják. Szóval fél óra múlva a dzsiájdzsó még mindig ott futkosott a gépen. Oda se neki, hát 30 perc az azért nem olyan sok. Visszamentem a szobámba elmosogattam az edényeket, beszélgettem Tomikával skype -on , és mikor újra elmentem a ruhákért , a csávó még mindig futott . J Aztán mire kijöttem a frissen mosott ruhákkal, már nem futott, már súlyt emelt. J Úgy döntöttem, hogy inkább akkor megyek kondizni, amikor a katonák még suliban vannak, meg különben is én itt feltűnően vékony vagyok az amerikai nők között, így amikor suhanok a kondi terem felől , direkt lassított felvételben megyek, és ha valaki jön velem szembe , lassítva megtörlöm a homlokom, ilyenkor tutira azt gondolják, hogy huuuh, biztos milyen sportos, és közben még ki is mos. J Hát általában ilyenek a napjaim ,hogy ha nem megyek sehova, megfűszerezve időnként egy kis szakdolgozat nézegetéssel. J

Vasárnap igazából délig tudtam volna aludni, de nagyon be voltunk táblázva. A magyarok áthívtak minket egy igazi halászlé partira. J Előtte meg nagy családi beszélgetést tartottunk skypeon. Keriék nálunk voltak otthon és mindenki odagyűlt a web kamera elé. Ja, egyébként nagyon professzionális kameránk van. Apa vette. Általában szereti középre tenni az ember arcát a képen és mivel állandóan mozogsz ezért ő is állandóan középre igazit, ha sokáig nézed, elfog egy kisebb fajta hányinger, de hát nem gágyi. Apa szavaival élve: Ezek ám az igazi nagy dolgok. J Visszatérve a közös traccspartira, még mama is ott volt telefonon keresztül, amit apa néha meg is mutatott kamerával, hogy itt van a nagyanyád , és zoomolt a telefonra. J Hát igen ez elég röhejesen nézett, ki, de így legalább vele is tudtam beszélni, ki volt hangosítva a telefon és a hangszóró elé rakva és már kész is. Na jó, ezek tényleg nagy dolgok. Végül is a világ másik végéről egy lakáson keresztül egy fotelben ülő nagyival dumcsiztam. J

A hosszas élménybeszámoló után hamar el kellet, hogy készüljek ugyanis mentünk a magyar buliba . J A halászlé nagyon fini volt. Azért a magyar konyhánál nehezebb finomabbat találni. J Erről egy kedves történet jut eszembe, amikor is Cálád nyakába vette pár éve Olaszországot és leautózott Szicíliába. Apa mindennap hozott friss szalámit meg felvágottat a reggelihez a helyi szupermerkátóból ,de egy nagyon ízlett nekünk. Mindig kértük, hogy ne is hozzon mást, azt - azt az egyet szeretnénk minden reggel enni. Másnap tehát apu elballagott a boltba és megnézte, hogy mi is az a nagyon finom szalámi. Nem fogjátok kitalálni: salami ungarese! J Hát igen, a magyar ételnél nincs jobb J. Na de kanyarodjunk vissza Amerikába. A nagy vasárnapi ebéd után kiültünk a teraszra ahol most nem volt olyan kellemes az idő, ha itt fúj  a szél akkor nincs meleg, de egyébként olyan pólós, este, pulcsis idő van, kellemes. Egyébként a tegnapi túra után olyan pirosra sültünk Tibóval, hogy élmény volt minket nézni. Legközelebb visszük a naptejet.

Miután kipihentük az ebéd fáradalmait megkaptuk a meglepetésünket. Két bicikli. J Az enyém lila a Tibié pedig nagyon vicces zöld, lila,fehér. J Annyira aranyosak a magyarok. Csaba bácsi képes volt vásárolni a piacon egy régi biciklit, hogy tudjunk Tibivel tekeregni a városban. Ki is próbáltuk, körbe tekertük a nyugger telepet, közben pedig, integettünk a gyorssétában közlekedő mammeroknak . A dagi nők és a nyugdíjasok ilyen gyors tempóban sétálnak, ez  a sport. Amikor jöttem ide, említettem, hogy egy amerikai sráccal jöttem át az óceán felett. A gépen mondtam neki 10 óra repülés után, hogy szaladni szeretnék, meg mozogni, mondta, hogy ő is erre, amikor kiszálltunk a gépből, ő felszállt az első mozgófolyosóra. Na igen. J Ők ilyenek.

A bringázás után elmentünk egy közeli autós túrára. Olyan volt, mint a mesékben, a hegy lábánál egy kis házacska, benne pedig egy magyar nő él. 16 éves korában jött ki Amerikába, de még mindig ragyogóan beszéli a nyelvet. Azt mondta, hogy a ház felújítására 100.000 dollárt költöttek, de mindent maguk csináltak. A konyha hatalmas volt, és a fürdő… komolyan álomszép. Olyan volt benne a kád, mint a régi cowboy filmekben. A falon a nővére festményei díszelegtek a hálószobából meg kis terasz nyílt. Komolyan meseszép volt. Innen csak 5 perc és már is a hegyek között vagy, ráadásul tavasszal megjelennek a kolibrik is. Ha itt kéne, laknom Sierra Vistában tutira ide költöznék,a táj és a növényzet annyira változatos, hogy el is felejtettem, hogy kicsit lejjebb a kaktuszok nyílnak.

Az esti programom a várva várt Oscar gála volt. Megcsináltam a pina coladamat bekapcsoltam az abc-t és hajrá hálivud. J Végre végig tudtam nézni. Otthon az időeltolódás miatt, hajnali 2-kor kezdődik és mindig elalszom a felénél. Most végre láttam mindent, egyébként nagyon jó kis show elemeket tettek a gálába, volt szertornász mutatványtól kezdve az éneklésig minden. Tibi addig elment az osztályával a görög restaurantba ,mert szegény már nagyon – nagyon éhes volt, már egy napja nem is volt étterembe, szóval csak azért ment . J Nagyon jól érezte magát, sokat röhögtek még az ass hole Ivannal is. Mindig húzom a szám, amikor Tibi megemlíti a nevét és ettől ő mérges is lesz ,de kész én nem szeretem azt az embert , azóta már azt is megtudtam róla, hogy a másik fele meg spanyol . J Most nem azért, de ő oszt ki hogy milyen az angolom… J Igen ezen nem tudok túllépni.

A gála után lefeküdtünk korán, mert Tibónak reggel 4-kor ismét kelnie kell.

u.i.1.: Kezdek hízni! 

u.i.2.: Anyukám állandóan mondja, hogy tele vannak az irományaim magyartalan mondatokkal és a helyesirásom is rossz. Hát mindenkitől elnézését szeretnék kérni, de hát két hét az két hét, már csak kicsit beszélni magyar, tudjátok nagyon nehéz itt nekem , hogy jól tudjak magyarul irni. :D viccet félre téve az irás nem az erősségem, és a laptopon még hosszú i-m sincs, a helyesirásom sem jó tudom nagyon jól, de hát stilisztikából is 4-re mentem csak át! :) Ha könyvet irnék akkor lenne lektorom, egyenlőre még szegény vagyok és nem tudom megfizetni! I am so sorry! :) Szeretlek amúgy anyu nagyon :) és igyekszem ,hogy egyre szebbet és jobbat irjak! 

Mára ennyi! :)

Szombat reggel megindultunk Tucsonba. Két amerikai srác egy kazahsztáni és mi voltunk így öten egy autóban. Tucson,  Amerika  32. legnagyobb városa. 5 hegy között helyezkedik el és csaknem 1 millióan lakják.  A kutatások során kiderült, hogy már 12 ezer évvel ezelőtt is volt itt élet. Indiánok lakták a területet, növénytermesztéssel és vadászattal foglalkozhattak.

Mexikó innen egy órára van, úgyhogy Tucson felé is vannak check pointok, ezt úgy kell elképzelni, mint egy határ átkelő helyet, rendőrök, kutyák , kamerák mindenhol. Általában megkérdezik, hogy USA polgárok vagyunk-e ,ha nem megnézik az útlevet is, de már azt is mondták itt az amerikai srácok, hogy igazából ,ha nem vagy déli arcú akkor minden baj nélkül átengednek, ha viszont igen, akkor felforgatják az autódat. Szerencsére se Tibó sem én nem hasonlítunk egy amigosra sem, J úgyhogy hamar túljutottunk az ellenőrzésen.

Első körben a régi várost néztük meg. Ez már tényleg egy skanzen volt. Kaptunk mindenféle kedvezményt, mert Gil cserkész volt, és megnyerte nekünk a pénztáros leányzót. Tibi szavaival érve : egy rokkantnyugdíjas terhes űrhajós kedvezményt kaptunk J Azt hiszem 5-en mentünk be 30 dollárért. Aki régen figyelemmel követte a farm ahol élünk című sorozatot annak azt tudom mondani, hogy én most annak a helyszinére csöppentem. Nagyon klassz volt: régi házak, régi postakocsi állomás, iskola, kis kápolna, gazdagabb házak, hotelek, minden berendezve az eredeti formájában. A város körül ment a kisvasút, amiről mosolygós gyerekfejek integettek, az utcán pedig cowboyok mutatták be a lasszótudásukat . Mivel persze amerikaiakkal voltunk ezért nem is kell talán már mondanom sem, hogy az első utunk a kajáldába vezetett. Én még kicsit sem voltam éhes, de hát mivel másoktól függünk, ezért kitudja, hogy mikor állunk meg újból enni, ezért gondoltam megeszek egy gyerek menüt. J Hármat találhattok mekkora egy gyerekmenü. Két hatalmas csirkemell választott körettel. J Na, igen, erre nem tudok mit mondani, megint csak az, hogy ez Amerika és itt tényleg minden nagy. Egyébként a csirkemell szétolvadt a számban, nagyon finom volt, de megint kérnem kellet Mr. Konyha Malit, hogy segítsen .J Ebéd után elmentünk és megnéztünk egy „igazi” gunfightot .J Egy kedves kis díszletben bemutattak egy igazi rossz fiút, aki mindenáron fel akart akasztani egy srácot, de természetesen jött egy lány aki ellőtte az akasztófal kötelét .J Hát igen , a lányok ügye angyalok és általában kulcs szereplők. J A 20 perces kis színdarabban természetesen a jók győztek.

Az Oldtucson –i kalandozás végén , pózoltam a 3 amigó díszletében , ugyanis ezt itt forgatták és megnéztük az őslakosság házait is.

A városnézés után elmentünk a sivatagi múzeumba. Az amcsik nem nagyon akartak jönni, mert szerintük drága volt a belépő. Egyébként furcsán spórolós nép. Egy ilyen belépőre nem adnak ki 12 dollárt, mert a katonai kedvezménnyel ennyibe került a beugró, de kajára étteremben simán ott hagynak 30-40 dollárt plusz még 10 dollár borravalót is, ha kell. Na mindegy. Lényeg ,hogy ketten mentünk be a múzeumba. Inkább állatkert volt, de fantasztikus. Rengeteg kaktusz , cseppkőbarlang és persze az állatok fogadtak minket. Végre láthattam a hőn áhított Hávelináámat. J Ezt most fonetikusan írtam le, egyébként ilyen spanyolos neve van: Javelina. Ő olyan, mint egy kis vadmalac, de mint kiderült a patkány félék családjába tartozik. Az emberek nem szeretik, mert bemegy a kertekbe és mindent feltúr és megeszik, amit talál. Szegénynek még vadászidénye is van. Az, hogy finom-e azt nem tudom, de nem is szeretném megtudni. Egyszerűen aranyos. Tombstoneban még mézeskalácsformát is lehet kapni Javelinásat. Most már úgy sajnálom, hogy nem vettem, de ha lesz rá még lehetőség és valahol látok, biztosan szert teszek egyre. J Láttunk még kengyelfutó gyalogkakukkot is és egy prérifarkasnak a fülét is , bár az utóbbit csak a Tibó. A környéken él egyébként a puma , skorpiók, és a csörgőkígyó is. Velük nem nagyon szeretnék élőben találkozni. A múzeumban, ahogy itt hívják én inkább állat és növénykertnek nevezném, egy fél napot tutira le lehet tölteni, ha az ember fia mindent szépen nyugodtan meg akar nézni. Óriási a park és a végén van, egy ház ahol kolibrik vannak. Én nem is gondoltam, hogy ezek a madarak itt is élnek, de ma utána kérdeztem és kiderült, hogy Mexikóba mennek le télre és ezen az útvonalon mennek vissza nyáron, amikor már meleg van, úgyhogy elvileg majd a szabadban is lehet velük találkozni. Nagyon féltem a madárházban, hogy ösztönösen le ne csapjak egyet, mert olyan hangjuk van, mint egy kis helikopternek és szeretnek ezerrel elsüvíteni az ember füle mellet. Egyet sikerült lencse végre kapnom a kis szappantartó fényképezőgépemmel, de ezt csak a szemfülesek találják meg, fent van a fészbukon. Keressétek meg J

A nagy vadkaland után nem fogjátok kitalálni hova mentünk. Hát egy kis fagylaltozóba, mert már mindenki annyira, de annyira nagyon éhes volt. J Ez persze csak vicc. De ha már ott van az ember, akkor fagyizásra fel! Rendeltünk is egy kis adagot, de megint elfelejtettem, hogy hol is vagyok, úgyhogy akkora fagylaltot kaptam, mint a fejem. Nesze neked kisadag. Alig bírtam legyűrni. A szám lefagyott és azt gondoltam ,hogy én soha többet nem leszek éhes.

A kis pihenő után az outlet plázába vettük az irányt. Na igen, Kis Timi és minden nő álma egyben a hely. Telis tele boltokkal és akár 70%-os leárazásokkal. Megvettem végre a hajvasalómat és egy ruhát is. Szerintem elég dögös. J Ja és egy csomó körömlakkot is , elkapott a vásárlás heve. Tibinek is találtunk adidas sport cuccot. Most már ő lesz a legszebb a Balatoni focinál én meg a legegyenesebb hajú J Jó pár órát eltöltöttünk ott és jó pár dolgot felpróbáltunk. Egyedül a gatyákkal nem vagyok megelégedve. Otthon is nehéz vásárolnom magamra, mert vagy túl bő vagy túl rövid a szára, de itt... Extra fenekekre vannak tervezve a nacik. J Úgyhogy hanyagoltam a keresgélést, majd itt az üres járatokban lemegyek a plázába és akkor próbálgatok. A soppingolás után , az amerikaiak már nagyon- nagyon éhesek voltak. :) Elmentünk hát egy helyre, ahol 20 percet kellett várni az asztalra. Ha rajtam múlt volna már régen másik étteremben ülnénk, de ők kivárták. Közben engem megsütött a nap és így estére, már nagyon fáztam pólóban, ezért Tibó elszaladt a pulcsimért a kocsihoz. Amíg távol volt megtudtam Giltől, hogy milyen sokat beszélt rólam, amíg nem voltam itt. J Annyira aranyos. Egy blog is csak akkor lehet, jó, ha van benne egy csepp romantika, úgyhogy ne haragudjatok eme sorokért. J Nem hiába, nagyon szeretem a kis Ewing-om. J A szombati napra már elég jól feloldódtam és már vagy 10 mondatot is mondtam magamtól, ennek a fiúk nagyon örültek, de tényleg, mindegyik nagyon rendes, bírom őket. Én a vacsorára még gondolni sem tudtam , de azért amikor kihozták a Tibi pizzáját, elcsentem két szeletet, de annyi. Se több ,se kevesebb nem csúszott már. Ez a hely azért különleges ,mert saját sörfőzdéjük van. A fiúk jó párat meg is kóstoltak. Olyan annyira jók kedvük lett, hogy a liqure storeba még pózoltak több száz dolláros wishkeyvel is. J Vettünk egy kis pina coladanak valót, hogy a holnapi oscar galat, illendően tudjam nézni itthonról. Itt alkoholt csak az ilyen helyeken lehet kapni és itt is megnézik a személyidet. Amikor mi odaadtuk a mienket a srác szinte megijedt, és ijedtében oda is hívta a biztibojt, hogy te jó ég ezeknek már milyen az igazolványuk. Nyilván még sosem látott ilyet. J Persze le lettünk csekkolva és meg is kaptuk a szeszesitalokat. A hazafelé tartó út nagyon hosszúnak tűnt. Nagyon- nagyon fáradtan értünk haza, de rengeteg mindent láttunk. J Hatalmas élmény volt.

Először is mindenkitől elnézést szeretnék kérni amiért, kimaradoztam, de hétvégén általában világot járunk, legalábbis ez a terv és mire hazaérünk, mindig úgy esünk be az ágyba, mint aki felment kétszer a Mount Everestre meg vissza.

Csütörtökön egész nap lelkesen vártam a kis Tibómat. 11 –kor elkezdtem főzni a paprikás krumplit, kaliforniai krumpliból, mexikói paprikából, lengyel kolbász szerűségből, így elég nemzetközi lett. Tartottam tőle, hogy érdekes íze lesz, de meg kell, mondjam: Nagyon finom lett. Biztos azért is, mert annyira jó szakács vagyok J Egyre készen is lett az ebéd, délután pedig már eljutottam odáig, hogy kinyitottam a fájlt, amiben a félig kész szakdolgozatom lakik, de nem igazán jutottam előre vele. Olyan nehézkesen haladok. Nem tudok én ilyeneket írni. L

A ház ura elég késve érkezett és elég paprikás hangulatban. Sokszor nem tartják be az ígéretüket a parancsnokok. Ez persze dühítő, de hát nincs mit tenni. Egy gyors tusolás után, beleugrott a gatyójába és már vártuk is Gilt a barátját, akivel elmentünk egy étterembe. Igen, ennyit a paprikás krumplimról. J Persze ne gondoljátok, hogy az én uram ilyen szőrős szívű, szimplán, csak nem tudta, hogy meglepivel készülök ő meg már megbeszélte, hogy elmegyünk hárman vacsizni valahova. Hát egyefene, már nem akartam, hogy lemondja.

Gil nagyon aranyos, 30 éves, van már felesége egy hawai lány, egy hatalmas nagy autója, háza és két nagyon aranyos kutyája. Mondta, hogy a kedvemért megpróbál majd lassabban beszélni J Hát nem nagyon sikerült neki, mert nagy dumás ő is. Én igyekeztem nagyon koncentrálni. Még nem nagyon beszélek. Németországban is kellett hozzá egy kis idő, amíg teljesen levetkőztem a gátlásaimat. Egyébként fura érzés csendben ülnöm. Sőt nem is fura, hanem idegesítő, hogy nem tudom elmondani azt, amit, akarok. J Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok valami visszahúzódó típus. Ezért nagyon várom és remélem, hogy el tudjuk intézni a nyelvtanfolyamomat, mert igazából a szókincsemmel vannak problémák. Ezt kéne bővíteni és akkor ledumálnék mindenkit szerintem. J Egyszóval rettegjetek amerikaiak, ha majd jön a nagy szókincsű Timi J

Gil kérdezte, hogy milyen kaját együnk németet vagy koreait. Egyértelműen a koreait választottam, mert szerintem a németek nem tudnak főzni. Ilyet én még csak a filmekben láttam. Egy olyan asztal körül ültünk, amiben volt egy sütőlap. Miután rendeltünk, egy kicikinai kinézetű srác kijött egy nagy kocsival rajta, mindenféle fűszerek húsok és más egyéb sütni való dologgal és elkezdte dobálni a késeket, meg kanalakat meg minden félét, ami a kezébe akadt majd neki állt a sütésnek. Gilnek mondta, hogy nyissa ki a száját és már repült is bele a zöldség. Tibónak is sikerült, nálam kétszer mellé lőtt ezért utána nem is próbálkozott többet. J Pörgött, forgott, locsolt, dobált,a szakács nagyon sokat nevettünk rajta. J Eddig nem nagyon szeretem a halas dolgokat, de most kénytelen voltam enni, mert mint kiderült az előételhez hozzá rendeltem némi rákot, amit nem is tudtam. ( Ügye milyen jó ha nem beszéled a nyelvet rendesen?! J) Most már viszont lehet, hogy rá fogok szokni a tengeri kütyükre, mert nagyon finom volt, egy kis sült rákocska egy kis tintahalcskácska …hm nyammi. J Az étteremben való étkezéseimnek a vége általában úgy zárul, hogy nyüszögök a hordozható konyhamalacomnak (Tibi), hogy egye meg, vagy kérek egy dobozt és haza hozom. Nincsen kis adag, és sok helyen még gyerek menü sem. Az én gyomrom meg korlátozott mennyiségű ételt tud befogadni. Minden étteremben lehet kártyával fizetni. Először elviszik, lehúzzák és utána visszahozzák a blokkot, hogy rá írd, mennyi borravalót adsz. MINDIG. Tibó mindig megkonzultálja, a többiekkel, hogy mennyi borravalót adnak, nem akar kilógni a sorból. Én úgy vagyok vele, hogy egy drága vacsora után tudod, ki akar borravalót adni J , de ezt ügye nem túl ildomos. Általában amikor az amik mondanak egy nagy számot, Tibó ijedten rám néz, hogy most tényleg adjunk ennyit?!  De kitaláltam erre egy jó módszert! Megkérdeztem tőle, hogy ő mennyit adna és a kettő közé belőttük az összeget, amit odaadtunk. Szerintem ez így igazságos, Tibi meg csak annyival kommentálta a többieknek a helyzetet, hogy mi szegény magyarok vagyunk J De hát ez nem is hazugság. J

Pénteken egész nap szenvedtem, ragyogó napsütés, gyönyörű idő és szakdolgozat… azt hiszem ezzel mindent el is mondtam. Délután mikor Tibó hazajött elég sok energiám maradt még feleslegesen ezért gondoltam kipróbálom a konditermet. Első körben ki lettem nevetve, hogy én csak 4-es fokozaton futok és nem 14-esen,mint ő de mindegy erről nem is szeretnék beszélni, nem vagyok egy sport lédi, ezt Ibolya tudhatja a legjobban. Mielőtt eljöttem két hétig le akart rángatni, aerobicozni, nem járt sikerrel. J :P Persze megígértem, hogy ha visszatérek, kis hazámba fogok járni és tervezem is csak hát lustának lusta vagyok, nem is kicsit. J 15 percig futottam és 1,6 kilométert. :D Azt hittem a tüdőm eldobom, amikor leszálltam a gépről. Na, igen, nem kellett volna cigiznem, most már tisztán látom. Ezt itt most nem fejteném ki, hogy egészen pontosan milyen biológiai folyamatok játszódtak le a szerveztemben, de legyen annyi elég, hogy egy óráig köhögtem utána. Egyszer majd csak kitisztul szegény kicsi tüdőcském. Az edzés és mosás után megettük a paprikás krumplit J Sikerem volt J

Hamvazó szerda lévén reggel mentem a templomba. Kérdeztem a magyaroktól, hogy hogyan szokás itt köszönteni az atyát. Dicsértessék? Vagy csak simán latinul: Laudetur?! Leginkább persze  : Just say hello! J Nem szórakozunk itt  a megszólításokkal, az öregnek, a fiatalnak, a barátnak az ellenségnek , a papnak egyaránt, hello, hey, hi és a többi. Ja és ne feledkezzünk meg az ölelésről. Tibivel is viccből így köszöntöttük egymást: Megpróbálom lerajzolni szavakkal: szemben állunk egymással, fenekünket kitoljuk és alig érintkezünk össze egymással, leginkább csak éppen hogy megpaskoljuk egymás hátát, de azért ölelkezzünk! J

Vissza a templomba. A templomok nem cirádásak és nem a reneszánszban épültek, hanem modernek, de egyszerűek, nincs hideg bent és nagy párna van a popsid alatt, az orgona szó cd lejátszóról szól és a padokban van templomos jegyzettömb és ceruza, hogy tudjál irkálni. Sajnos mise nem volt amikor én mentem , de majd tervezem ,hogy ellátogatok egy igazi amerikai misére. Nem csendesre szeretnék elmenni ,hanem leginkább olyanra ahol feketék énekelnek, persze nem tudom, hogy hogyan veszi ki magát az, ha én oda megyek, remélem nem veszik majd tolakodásnak. A hamvazás egyébként úgy zajlott ,mint otthon, csak itt áldozásnál is le kell térdelni az oltár elé, meg ilyenkor is. Az Atya elmondja, hogy porból lettünk és porrá leszünk majd kapunk egy jó nagy keresztet a homlokunkra. Sierra Vista egyébként 40 000 fős falu ügye, és közel 40 templomot találhatunk itt. Amerikában aki tud prédikálni az csinálhat egyházat, legalábbis ezt hallottam. Vannak itt mormonok, jehovák, babtisták és még sorolhatnám. Érdekes program lenne, végig járni az ilyen szertartásokat, de ezt azért nem teszem meg, mert a végén még áttérítenek. J Na jó, csak viccelek, semmi képen nem hagyom el a hitem.

A templom utána az állatmenhely felé vettem az irányt. Itt szeretnék önkénteskedni. Tibi már járt is erre felé, megkérdezni, hogy lehet –e ,és mehetek , csak kell a bringa , de a magyarok elvileg megpróbálnak nekem keríteni egyet. Én otthon is jártam menhelyre és ott általában az a látvány fogadott, hogy minden kennelből lógtak ki a szebbnél szebb utca mixek. Itt rend van és tisztaság. Az emberek sokkal jobban odafigyelnek az állataikra is. Ezt abból gondolom, hogy az egész menhelyen összesen 8 kutyus volt, ebből 1 darab volt keverék. A macskák is gyönyörűek, legalább kétszer akkorák, mint az én Negróm, pedig az sem kicsike. Nem tudom elképzelni, hogy mivel etethetik őket. A lány aki ott dolgozott nagyon kedves volt, mondta, hogy ha jövök akkor sétáltathatom a kutyákat, játszhatok a cicákkal és még egy csomó más feladatom is lehet. Annyira jó, ezt nagyon várom. Elhihetitek, ha otthon is így fizetnének azért, hogy egy szép tiszta menhelyen dolgozhassak akkor nem is kéne más meló.

A menhely után Tibi bácsihoz mentem át, elmentünk Lujza nénivel sétálni a nyugdíjas telepen, bocsi, de nem tudom szebben megfogalmazni. Bekukucskáltunk a házakba. Amikor az ember úgy dönt, hogy oda költözik, akkor a házat veszi vagy építeti, mert van még hely az újaknak majd a földért fizet havonta, ha jól emlékszem 200-300 dollárt. Nekik ez persze nem nagy pénz. Mikor meg van a házad kiválaszthatod, hogy milyen legyen a járólap, meg a padlószőnyeg. Nagyon ki van találva. A séta közben megnéztük hány dagi néni lengedezik az uszoda habjai között majd integettünk a többi nyugdíjas született feleségnek, akik szintén jártak egyet ebben a gyönyörű napsütésben. Miután visszaérkeztünk a házba, ettünk egy sütit, a tejszínhab itt nagyon finom és kis lekvárral ez az előre elkészített piskótaszerű bigyó, álom jó, de komolyan. Beszélgettünk a szép magyar tájakról, a Bakonyról ahol én annak idején az öcsémmel és apuval mindig indiánosat játszottam a kövek között, Tibi bácsinak is eszébe jutottak a régi emlékek, hogy ők is cowboyosat meg indiánosat játszottak, amikor gyerekek voltak. Mondtam is neki, hogy akkor még biztos álmában sem gondolta volna ,hogy egyszer tényleg a vad nyugatra fog költözni. :)  

Délután átugrottam még a plázába, gondoltam ,ha már first lady vagyok akkor megérdemlek egy hajvasalót, mert az otthonit, semmi pénzért nem mertem volna elhozni. A húgom ugyanis anélkül szerintem bedilizne, neki az egyenes haj olyan ,mint másoknak a kenyér. Na jó persze csak túlzok, de tényleg fontos neki, bár mondjuk mindig ,hogy mire 30 lesz kopasz lesz a sok vasalás miatt, de most még tini és nem érdekli, meg amúgy is szeretne kopasz is lenni, rémes egy nőszemély! J Szóval a hajvasaló. Mivel nem tudtam mi az angolul és meg sem néztem a szótárban ,mert akkor túl egyszerű lenne ezért csak simán elkezdtem mondani a segitségemre siető srácnak, hogy haj csináló J Persze azt is elmondtam, hogy csak kicsit beszélni angol. Így átmentünk activitybe , mutatta a bugyuta fejű ,de egyébként kedves srác , hogy göndör ?! Én mutattam ,hogy nem-nem, egyenes. Ááá most már tudom: hair straightener, mindig csak én gondolom, hogy az angol nyelv bonyolult. J Egyébként én így tanulok a legtöbbet, hogy beszélek megkérdezem ,hogy az mi, és így tutira sosem fogom elfelejteni. A srác örült, hogy magyar vagyok, mert az apukája is élt nálunk, bár német származású, de élt Magyarországon is J Rögtön nagy lett a barátság közöttünk.

Este bekapcsoltam a tévét, a 11 –es csatornára. Az amcsiknál mindenkinél ugyanott vannak a csatornák J Tibi bácsiék mondták, hogy az American Idol ami olyan ,mint a megasztár a 11 –es csatornán lesz. Mondom, jó van, majd megkeresem. A Foxon nyomják egyébként. Haza jöttem és tényleg a Fox a 11-es csatorna, apa nem tudom, mit csinálna itt, nem tudná a magyar 1-et az egyesre a 2-őt a kettesre és a Duna tv-t a hármas csatornára pakolni, mert mióta az eszemet tudom nálunk ez így van. Mondjuk apa nem is ide akar költözni, hanem Ausztráliába, ott nem tudom, hogyan vannak a csatornák. Bár gondolom, most ,hogy olvassa, biztos azt gondolja magába,hogy kit érdekelnének a tv csatornák Ausztráliában vagy akár itt Amerikában, ismerem már lassan 24 éve... J Visszatérve az American Idolra vannak jó hangok és jövő héten kezdődik az élő műsor: jippijááéé J Holnap végre hazajön a hálótársam! Végre!!! J

Hajnali négykor csörgött a vezetékes telefon, hogy Tibónak fél  5-re a laktanyában a helye! Jó volt igy felkelni J Mint akit puskából lőttek ki, felszedte a cuccait, és egy gyors puszi után elhúzta a csikot. 3 napra kiköltözött a kaktuszok közé én meg itt maradtam Amerika kontinens kellős közepén. Tök egyedül.  Szerencsére a magyar család velem volt és segitettek mondjuk elmenni vásárolni, mert ügye ,mint már emlitettem a távolságok itt nagyon nagyok, és még mindig nincs biciklim.

Elhajtottunk hát a bázisra, ami olyan ,mint egy kis város, iskolával, családi házas övezettel, postával, bevásárlóközponttal, használt autó kereskedéssel, mekivel és más éttermekkel,  mindennel ami kell a "vidéki" élethez. Amikor az ember itt beöltözik kap az államtól annyi pénzt, hogy tudjon magának venni házat, akár bázison innen akár bázison túl. Persze , ha nagyon fontos beosztásban van akkor nem költözhet ki a civil szférába ,mert nem tudják úgy rángatni ahogy akarják. A bázison meg azért jobb vásárolni, mert természetesen a katonás árengedmények is érvényesek. Sokkal olcsóbb minden.

Lujza nénivel voltunk kérni adó beválláshoz időpontot. Itt igy működik . Egy kedves fekete fickó fogadott minket és jó kedélyüen elbeszélgettek, nem az otthoni feeling fogadott, ahol is tupirozott hajú szocialista korból itt maradt gyöngyszemek várják, hogy lecsaphassanak Rád, és jól megbüntethessenek. Igen már emlitettem ,hogy itt tényleg sok minden nagyon más. Majd elmentünk bevásárolni, ha Tibi hazaér a gyakorlatról szeretnék neki paprikáskrumplit főzni. Az alapanyagok viccesek, sok mindennek mű ize van, meg hát magyar paprika, és magyar kolbásznál jobbat úgysem talál az ember még itt a nagyszerű Amerikában sem. Vettem zsirszegény joghurtot, nagyon rossz J De nem volt más. meg amúgy is , ha már itt vagyok gondoltam nem activiát veszek, na ez egy rossz döntés volt. Viszont a mehikói erős paprikát minden csipős kedvelő barátomnak ajánlom, nagyon ott van a szeren.  Kerestem pestot, az olasz tésztámhoz, azt nem találtam , de miközben a német cuccoknál keresgéltem természetesen megint leszólitott egy fickó, hogy az ő testvére Phoenix-ben él és onnan lehet hozatni nagyon jó német kajákat. Itt ebbe vannak belebolondulva az emberek, a német élelmiszerekbe mi lenne ha ismernék Magyarországot?! Szerintem ami kajáink is vannak olyan jók, mint a németeké. Nem is tudom miért nem importálunk ide, szerintem nagyon  izlene nekik. Úgyis imádnak enni. Ha nincs idejük főzni, akkor beugranak valamilyen étterembe és rögtön elvernek jó pár dollárt és teletömik a hasukat. Annyi féle fajta gyors étterem van itt amennyit még életemben nem láttam. Nem is kell elutaznod, hogy megkóstold más nemzetek ételeit.  

A bevásárlás után elmentünk feladni a csekket, nagy figyelmet kérnék. Nem ám órákat állunk a kis postán sorban , hogy az utolsó kuporgatott pénzünket feladjuk az indokolatlanul magas villanyszámlánkra, hanem otthon husband megirja a csekket, majd meló után , elkanyarodik és feladja. Ami úgy néz ki ,hogy autóval beáll egy postaláda szerű doboz mellé és egy karnyújtás és kész. A számla be van fizetve. Luxus kényelem.

Rengeteg üzletet bejártunk. Van itt minden, de kevés minőségi cuccot láttam az elektronika kivételével ,mert azok persze márkásak. Mai napi szerzeményem : egy Gona Shopping feliratos ajtóra akasztható tábla, ezt a „Tibinek” vettem J Csak , hogy tudja, hol vagyok. J A napom azzal telt nagyrészt, hogy körbe nézzek a városban mi merre található. Délután cseteltem még az éjszakai lényekkel akik fent vannak még hajnali négykor fészbukon ,meg vártam, hogy jelentkezzen az Uram. Ez olyan hétkor meg is történt. Titokban hivott, hát nem romantikus ?! Kaktuszok között bújkálva mesélte el ,hogy milyen napja volt. Nem nagyon szeretek nélküle aludni bár van egy jó benne: ENYÉM AZ EGÉSZ ÁGY! J

 A képeket, látom nem sikerült rendesen beszúrnom tegnap, pedig már arra rájöttem, hogy egyáltalán ,hogy kell. Majd ha hazajön az uram akkor biztosan segit! Csók a cáládnak! J