Kicsit az angolról. Szerencsés vagyok ugyanis a legjobb csoportban kerültem a tesztemre is elég magas pontszámokat kaptam , amin magam is meglepődtem ,mivel elég ritkán, sőt mondhatni sosem használtam a nyelvet otthon. Ezek szerint, amit a gimiben tanultam az valahol még meg van nagyon hátul az agyamban. Ez a csoport azért jó, mert itt már nem az elejéről kell kezdeni, hogy ABC, meg 1,2,3. Tudunk beszélgetni szinte bármiről. Ami még nagyon tuti, hogy van japán csoporttársam, német, ukrán, perui, mexikói, columbiai szóval minden féle. Nagyon megkedveltem őket. A múlt héten volt a tanár: Bob szülinapja és gyűjtöttünk neki pénzt egy tortára, meg vettünk chipset meg üdítőket és rendeztünk neki egy meglepi szülinapot. Nagyon örült és egy tök jó kis bulit csaptunk.

Bob egyébként bostoni, nagyon jó tanár. Az a jó az órákban, hogy a mindennapokra készíti fel az embert. Nem azt mondom, hogy a nyelvtan nem fontos, de itt nem úgy kezdődik az óra, hogy nyisd ki a könyvedet a 13. oldalon és akkor old meg a következő feladatokat…! Hanem minden szerdán, például friss újságot olvasunk, ami nagyon jót tesz a szókincsünknek. Mindenkinek el kell olvasnia egy cikket és utána prezentálnia kell egy két mondatban, hogy a többiek is tudják mi történt a környéken. Aztán minden reggel van egy téma, amiről beszélgetünk, valami aktuális, vagy valami érdekes. Rengeteget írunk, mert az is nagyon fontos és emellett a nyelvtannal is foglalkozunk eleget. Ráadásul a különböző nációk miatt még érdekesebb az óra, mert pl. múltkor arról volt szó, hogy ki milyen kaját eszik meg. Nem tudtam lekörözni a mexikóiakat, akik a kutyától, a macskáig, a lovon keresztül mindent megesznek. J Nagyon szeretek iskolába járni és sajnálom, hogy nem tudok több időt itt maradni, mert már eddig is látványosan fejlődött az angolom. Mi lenne, ha még pár hónapig járnék?! Kár, hogy nem maradhatok… L

Sokan kérdezték a honvágyamat. Néha van, de ritkán. J Eddig ugyanis az kötött le, hogy eltudjak menni az órára, vagy egyedül elmenjek vásárolni. Koncentráltam az angolra, a szakdogámra, most meg ,hogy már itt vagyok lassan másfél hónapja, arra jöttem rá, hogy már nem vagyok stresszben ,hogy nehogy hozzám szóljanak , mert nem tudok válaszolni, hanem élvezem ,hogy kérdeznek én meg válaszolok sőt ,ha a német barátnőmmel vagyok, akkor azt is élvezem ,hogy néha angolul kell beszélnem néha németül. Persze ez általában úgy van, hogy összekeverednek a nyelvek, mert még nem vagyok elég okos, hogy szétválasszam a németet és az angolt a fejemben, sőt vannak napok, általában a kedd reggelek, amikor még nem vagyok magamnál a buszon és magyarul szólok a sofőrhöz. J Ez elvarázsoltság kérdése, de összegezve, minden szuper, honvágyam meg csak akkor van általában, ha valaki feltesz egy képet a Balcsiról a fészbukra, meg amikor Tibivel nézünk egy jó kis videót Budapestről akkor azért mindketten kicsit haza vágyunk. J

Angol órán egyébként most már nagyjából kialakultak a barátságok én általában egy columbiai és egy mexikói között ülök és az asztalomnál még ott van a japán és az ukrán csaj, de van, hogy a columbiai kitúr és akkor a német csaj mellé kell ülnöm. Ezt általában csak a tanár „nem szereti”, mert mindig felerősödik bennünk az európaizmus J és elkezdjük szeretni a hazáinkat. J Ennek általában az a vége, hogy felszólítanak minket, hogy hagyjuk el a termet, persze csak viccből. Például ez történt, amikor az egyik Puerto Ricoi  csaj, aki amúgy is nagyszájú, kifejtette, hogy ő mennyire amerikai és ,hogy ő mennyire szereti, hogy a gyerekek minden reggel eléneklik a himnuszt az iskolában és ,hogy a hátán fut olyankor a hideg ,mert tudja, hogy Amerika a legjobb a világon stb…úgy bezsongott, hogy mi nem tudtuk ezt überelni. Bár mondtam neki, hogy csak óvatosan a szavakkal, ugyanis a világ másik két legjobbjával áll szemben! A németekkel és a magyarokkal. J Ezt nem tudom leírni, hogy milyen extázisba esett és hiába magyaráztuk, hogy mi akkor is büszkék vagyunk a hazánkra és akkor is szeretjük a szülőföldünket, ha nem énekeljük el naponta a himnuszt és nem mondjuk el minden reggel, hogy mi vagyunk a legjobbak a világon, de mind hiába. Ekkor mondta nekem Janine a német ,hogy Welcome to America! J Hát igen! J Ez tagadhatatlanul amerikai. Szóval az órák hol békésen, hol harcban dúlnak, mindenki cikiz mindenkit, a németeket azért, hogy utálnak mindenkit, a mexikóiakat azért, hogy lovat esznek, engem azért, hogy túl európai vagyok és nem eszek kutyát! J Persze mindenkit megnyugtatok ,hogy csak viccből cikizzük egymást ,na jó azért én komolyan gondolom általában amit mondok. J  

Egyébként, mint már írtam busszal közlekedek. J Ennek a városnak hatalmas nagy busz hálózata van, 5 járat. J Ami jó benne, hogy nem kell az átszállásért fizetni, szóval, egy jegy addig jó, amíg te el nem éred a célod, persze ez egy átszállást jelent, mert minden busz a központba fut be és ott van időd átszállni és már mehetsz is tovább. Az is jó, hogy sosem késed le a csatlakozást, és sosem hagy ott. Azért vannak dolgok, amik hiányozni fognak. J Még ami a buszozásról eszembe jut, hogy kutatást végeztem kik járnak busszal: Nagyon kevés egyetemista, mert általában azoknak már van kocsijuk, egy pár nyugger aki már nem akar vezetni, egy pár mozgáskorlátozott, aki nem tud vezetni és végül a bolondok, akiknek nem szabad vezetni, ja meg én! J

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.