Figyelem, ami most következik, repülő utam jegyzeteiből való. A national geographic chanel magazin üres fehér helyeire irkáltam az első repülés során! Ezért az írói túlzásokat nézzék el nekem, mert valljuk be, volt, hogy jobban paráztam a kelleténél. :)

Az első becsekkollásomnál nem volt semmi probléma minden tiszta jól ment! Persze a hasamban azért volt némi görcs. Felszálltam a gépre, megkerestem a helyemet majd beugrott, hogy ahogy H. Tibi mondta, az ülések előtti fakkban vannak a menekülési útvonalak és egy a lényeg ,ha baj van akkor mosolyogva kell végig  csinálni. J És tényleg, a rajzokon kis boldog emberek menekülnek a szerencsétlenül járt repülőről  J Miközben ezen nevetgéltem megérkezett mellém egy hiper szuper magyar család anya és lány tagja. I think ők kint élnek in America ,mint Anglia , because they english is very laza. You know. Nagyjából így beszélgettek: félig angolul félig magyarul.  J Ezt nem nagyon tudom, hova tenni mivel a csaj ide jár egyetemre, szóval nem ott él 80 éve és sosem jár haza. Na mindegy , vicces volt őket hallgatni.

Felszállás előtt kinéztem megnéztem a balszárnyat. Nem messze tőle ültem. A csavarok megvannak. Nem számoltam meg őket, de a Neni (húgom) azt gondolja szerintem, hogy, de úgyis megszámoltam csak nem merem leírni, de bátran mondhatom tényleg nem! J

 A felszállás előtt kb Székesfehérvárig gurultunk a betonon, néha megálltunk és akkor azt gondoltam, hogy NA, na most jön aminek jönnie kell. Ekkor a gyomrom felvette a pozíciót (lásd.: minimum két csomó és rajta egy masni) és a szívem is megállt egy pillanatra, majd tovább gurultunk…ilyenkor a szervezetem vissza állt az átlagos működésre. Majd végre eljött a várva várt pillanat, elkezdett gurulni a gép 10 ezerrel , majd egyszer csak felkapta a kapitány. Tényleg baromi jó érzés volt. Persze most senki ne gondolja, hogy maximálisan megnyugodtam, mert előre néztem és konstatáltam, hogy a gép függőlegesen áll :D Ekkor kinéztem újra a csavarokra és a szárnyra. Mindent rendben találtam. Remélem, valaki figyeli a jobb szárnyat is. :) Felszállás közben néha éreztem, hogy kicsit lejjebb esik a gép, akkor a gyomrom is hintázott ,de azt speckó tudtam, hogy ilyen van , ettől nem ijedtem meg, annyira... J most már Ausztria felett repülhetek valahol: a szárny néha lengedezik, amikor valaki beleszól, a hangosba megijedek, de aztán körbe nézek és nem látok rémült fejeket, ezért én sem pánikolok! J Most olvasok egy kicsit, Londonból újra írok. Ja és még egy, látszik, hogy mekkora kezdő vagyok: Én valahogy úgy képzeltem el, hogy megyek fent az égen Kis Timi és még 100 utas és akkor egyszer csak megérkezem, nem gondoltam, hogy az útsorán látok másik repcsiket is J Nagyon gyorsnak tűntek, én úgy éreztem a hetes buszon nyomulok a körtér felé, mellettem meg húznak el az autók.

9:28 van , pesti idő szerint , 700- al megyünk , mindenki alszik vagy olvas, csak én vagyok rátapadva a vigyorgó fejemmel az ablakra :):D

Leszállás:  Lándün felett, 15 percet köröztünk, ami azért volt jó, mert én persze azon az oldalon ültem,( hát hol máshol) ami „lelógott” minden kanyarban a város felé. Na erre valahogy nem készültem fel lelkileg. Nem értettem, hogy mért csináljuk ezt, de aztán mondta a későbbi amerikai utastársam, hogy itt mindig az van, késnek és késve indulnak, túl soka a gép, nem tudnak leszállni stb… Maga a leszállás félelmetes volt, fújt a szél és úgy éreztem magam, mint egy hintán és persze láttam, hogy egyre jobban közelegnek felém a házak. Végül a földet érés egy picit rázós volt, de itt is csak nekem volt „mindjárt sírok anya hol vagy arckifejezésem „ :D Nohát ez volt az első találkozásom egy repülő repülővel. J 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.