Pénteken találkoztam az egyik német tiszt feleségével, szerencsére most könnyebb dolgom volt, azért, mert a német sokkal könnyebben megy, mint az angol. Nadjanak van egy édes kis fia: Benedikt. Egy éves és már egy hete tud menni, amit nagyon élvez és ezért persze egy percre sem lehet leültetni. J Elmentünk a plázába egyet kávézni majd leültünk a játszótéren és néztük, ahogy Ben ismerkedik a többi gyerekkel. Jót dumáltunk. Olyan világpolgár érzésem volt, ahogy pletykáltunk Amerika szívében, németül, egy pláza közepén. J

Szombat reggel Tibi elment leszaladni a 10 kilométerét. Hamar megoldotta a feladatot és a harmadik legjobb lett a csapatból. Hát igen az én barátom! ;) Miután visszajött vett egy gyors zuhanyt és már ültünk is be az autóba. Elmentünk Bisbeebe. Ez egy pici bánya városka volt úgy 50 évvel ezelőtt, most már csak a turizmusból él. Van jó pár bezárt bánya a környéken, na meg egy csomó hippi.

Első körben egy bánya túrán vettünk részt ahol beöltöztettek nagy sárga kabátokba, kék fejfedőbe és egy hatalmas akkumulátort csatoltak az övünkre, amihez egy lámpa volt csatlakoztatva. Tényleg úgy néztünk ki, mint a hét törpe egyike. Majd egy kis „vonatra” kellett felülni, amit egy jó fej bácsi vezetett és szépen lassan elnyelt minket a bánya. Én egy kicsit izgultam miután még lámpát is csatoltak ránk, vártam, hogy mikor mondják be, hogy csak háromnapi túlélő felszereléssel lehet lemenni. J A tárlatvezetésen megtudtuk, hogy régen a fiatal bányászokat úgy szívatták az öregek, hogy a bizonyos Wc csillének a fékjét ki lökték és szegény ujjoncok neki indultak a lejtőnek miközben a dolgukat végezték , majd egyszer csak felborultak és persze a végén mindent nekik kellett összetakarítaniuk. J A bányában egyébként rezet és aranyat találtak főként. Az 1800-as években a város tehát virágzott, aztán miután a bányákat bezárták, az emberek nagy része tovább állt,azóta a kis város az európaias kávézóival, kis tereivel , finom söreivel és érdekes bánya túráival csalogatja az odalátogatókat.

Bisbee után délnek vettük az irányt és egyenesen leautóztunk Nacoba. Ezt a kis várost kettészeli az amerikai vasfüggöny. Végig a határon húzódó hatalmas nagy vas kerítés található ami eltántorítani próbálja az ember és drog csempészeket, sajna nem mindig sikerrel. A kis város egyébként olyan, mint egy kis porfészek és ezen a nagy kerítés sem segít a kertek végben. A mexikói határ miatt rengetek határőr és check point található a környéken, amit már említettem. Rengeteg helyen ki van írva, hogy ha az ember túrázik és esetlegesen ember csoporttal találkozik, akkor semmiképpen se menjen oda, mert már volt rá példa, hogy valaki így rosszul járt. Jó környék. :)

A városka után felautóztunk a Montezuma Pass-ra, ami egy hatalmas nagy hegyen van,a hegy pedig a határ mellett húzódik. A kilátás fantasztikus, bele lehet bambulni a hatalmas nagy mexikói pusztaságba. Ez az alföldi barátaimnak biztosan nagyon tetszene. J Letettük az autót és elindultunk gyalog, hogy még magasabbról bámulhassunk bele a tájba. Útközben pedig azon nevettünk, hogy ha véletlenül eltévednénk, éhen halni akkor sem fogunk, mert vagy egy puma, vagy egy mexikói csempész csoport, vagy ha mázlink van, akkor a határőrök találnak majd ránk. J Miután csináltunk egy halom fotót az új gépemmel, ami nagyon szuper, visszasétáltunk az autónkhoz és lássunk csodát, már ott is voltak a határőrök, persze csak azért, mert szegénykék ott töltik az éjszakát a hegytetőn az esetleges váratlan vendégek miatt. Nem akartak minket elvinni. J

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.