Este hatkor beugrottunk a mi kis kocsinkba és elindultunk a nagy útra! J Persze előtte már lázasan készülődtem, szendvicseket gyártottam a legnagyobb tudományom szerint. Akár a subwayben is eladhattam volna olyan finomra sikerültek. J Mindenkinek külön kis zacskóba csomagoltam a három napi kaja ellátmányát. Ezt nagyon élveztem, köszönhető az anyahajó természetemnek. Igen , ezért van az is, hogy mindenkinek szeretek beleszólni az életébe, és persze én csak is okosakat tudok mondani, na de ez most mindegy is, térjünk vissza az útra. Négyen mentünk. Ashkar Kazahsztánból róla már írtam, Chao Chi Taiwanról , valamint Tibó és jó magam. Chao Chi magát csak Dzsorzsnak hívatja, mert szerinte az ő neve hasonlít rá, hát szerintünk inkább a Csacsira hasonlít kiejtve. J Amúgy ez is volt a titkos neve, ha róla akartunk beszélni Tibóval, azt mondtuk, hogy szamár, de nem rosszindulatból, csak abszolút olyan volt, mint a Shrekből a szamár, izgága, egyébként nagyon bírom, de állandóan beszélt. Az első fél órában: Ashkar? Mikor érünk oda? Ashkar mondj egy viccet! Ashkar meséljek egy szellem sztorit? AAA unatkozom… J Ő volt tehát a kici kínai. J Aztán szerencsére gyorsan elaludt és végre csend lett. J

Az első megálló egy horrorisztikus autópálya melletti étterem szerűségnél volt, ami inkább kocsmára hasonlított. A pusztaság közepén egy félhomályos hely, ahol a pultot támasztotta 3 cowboy és egy nagy kövér kocsmáros nő. J Félve mentem be a mosdóba, majd gyorsan távoztam. Mikor kiértem egy vonat húzott el mellettünk, aminek olyan sivító hangja van, és olyan ijesztő dudája, hogy én ott nagyon betojtam. J

Az út során én voltam a főnök, mivel én voltam a legfrissebb mindenki közül, meg amúgy is bagoly természetemnek köszönhetően 24 óráig is ébren tudok maradni semmi alvás nélkül, lásd a repülőutamat idefelé. J Eljött az a pillanat is, hogy sajnáltam, hogy nincsen jogsim, bár itt mindenki furán néz, rám, és senki sem hiszi el, hogy meg lehet élni jogsi és autó nélkül, de mindegy, otthon tényleg nem kell, de most, jó lett volna, úgyhogy az angol nyelvvizsga és a diploma után ez a következő küldetésem. A főnökségem abból állt, hogy figyeltem a fiúkra, hogy rendben odaérjünk. Tibinél könnyű, mert ha ő álmos olyan csík szemű lesz, hogy szinte ki van írva az arcára, hogy 10 percem van még az akkumulátor lemerüléséig. J Na igen , a kihívás csak ott kezdődött, hogy állapítsd meg egy alapjáratón csík szemű ázsiairól, hogy mikor álmos. Ők mindig álmosak?! J Szerencsére mindenki szólt, ha elfáradt és nem feszegette a határait, mert úgy gondolom, a legtöbb baleset abból adódik, hogy na jó még 20 km-t bírom, aztán nem bírja… Nálunk mindenki rendesen és jól vezetett.

Az amerikaiak nem beszélnek, a rasszizmusról ügye náluk egyszerűen csak van. California határa felé 3 check point is volt. Ezt már említettem,olyan ellenőrzés, mint egy határon. Nálunk természetesen sosem sikerült, hogy mindenkinél magánál legyenek a papírjai, mert vagy Ashkar vagy Dzsorzs hagyta a csomagtartóba, ami egy kicsit ciki volt, de Tibi megpróbált mosolyogni amíg Ashkar kiugrott a kocsiból és széttúrta a csomagtartót, hogy meglegyen az útlevele. J A második check pointon már nem mi ültünk elől, hanem az ázsiaiak, na, hát mondanom sem kell ,hogy meg sem kérdezték, hogy amerikaiak vagyunk –e hanem egyből küldtek minket valami sátor alá, ahol az előző kocsinak ki volt pakolva a csomagtartója és nem voltak benne emberek. Na, mondom a Tibinek, sosem érünk oda, ha most szétkapják a kocsinkat. Szerencsére a határőr csaj tanított taiwanon egy kicsit és rögtön beköszönt Georgenak, hogy nyihááooo J Úgyhogy nem lett kocsi szétpakolás. J

Hajnali kettő környékén már elértük San Diego határát, de természetesen túl egyszerű lett volna, hogy a GPS- odavisz minket a hotelhez és le tudunk dőlni egy picit aludni. Úgyhogy nem is így történt. Megérkezés a célhoz és sehol egy bázis sehol egy hotel. A cím jó volt. A GPS eltévedt. Ez olyan volt, mint amikor mi Szicíliában parkoltunk be egy Sinora medencéjébe majdnem ,mert a mi drága digitális térképünk eltévedt. Szerencsére Tibó rendesen felkészült és a google mapsról kinyomtattunk térképeket, így betudtunk adni közeli utca címeket is és egy jó 15 mérföld múlva meg is érkeztünk az igazi célhoz, most már csak az volt a baj, hogy a bázis kapuja, amihez megérkeztünk be volt zárva, úgyhogy keresni kellett egy másikat, ez már nem volt olyan nehéz. Felcipekedtünk, becsekkoltunk és hajnali 4- kor már álomra is hajtottuk a fejünket. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.