Vasárnap nyakunkba vettük az államot és elautóztunk Tombstoneba. Ez a kis város pár kilométerre van Sierra Vistától. Régen bányász város volt, ezüstöt és rezet bányásztak a környéken. A bányák lassan kiürültek és a város átalukult egyfajta skanzenné, ugyanis megmaradt az 1800 években.  Az épületek, az utcák , az emberek felidézik az igazi vadnyugati hangolulatot. A postakocsikon ülő cowboyok körbe visznek és elmesélik a házak történetét, mert  , hogy mindegyiknek van . A kedvencem Big Nose Kate-é. Ez egy kocsma, illetve pub. Az asztalok körül, igazi kidobott dudájú hölgyek szaladgálnak a korabeli ruhákban, a szinpadon contry zene szól, és a falak tele vannak, képekkel, korabeli plakátokkal,kitömött tehén fejekkel,festményeken pajzán gondolatokkal. J Big Nose Kate egyébként magyar származású. Hát mi más lenne?! Az egyik helyi erő (John Holiday) és még sok más ember asszonykája volt. J Itt ebédeltünk , én csirkehúsit ettem , finom öntettel meg krumplival, igyekszem mindig a helyi izeket kóstolni, ez még jobban izlett ,mint a steak. Az ebéd után átsétáltunk egy német nő boltjába, ahol indiánok által készitett ékszereket lehetett kapni,vettünk is nekem egy pillangót. Nagyon szép. Annyira jó volt sétálni ebben a vadnyugati hangulatban , még utcazenész is volt,persze ő is  cowboy formájában. J A város után megálltunk egy cowboy temetőnél. Itt Tombstoneban állitólag volt egy nagy fegyveres lövöldözés , még film is készült róla ami nagyon hires, én még sosem láttam, persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne hires. J Akik meghaltak ebben a lövöldözésben ebbe a temetőben vannak eltemetve sok más halottal együtt.  A sirokon ilyen feliratokat találhatunk: Meghalt tévedésből . Szegény… meg volt ilyen is, hogy felakasztották tévedésből . Egyébként a temető annyiban más, hogy virág helyett kaktuszt ültetnek rá.

A vadnyugati kalandozás után egy St. Davis nevü városba mentünk ahol főként mormonok laknak. Ennek a városnak sok a vize , mert egy földrengés során a közeli folyó valahogy becsúszott  a földbe, ezt biztosan a geológusok jobban letudnák irni, és igy nagyon nagy lett a talaj víz, szóval itt minden udvarban van szinte tavacska, meg sok a horgász tó. Ezt a Sierra Vistaiak nagyon irigylik ,mert náluk , mint már emlitettem meg nagyon kevés a viz. Egyébként azt mondják ez a város szegény, mert a mormonok az összes pénzüket beadják a közöbe, valamiféle tizedet fizetnek és igy magukra nem jut olyan sok. Ezt mondjuk kötve hiszem , itt azért nem 200 ezer forint az átlag fizetés, de azt megfigyeltem ,hogy az összes amerikai ki van akadva az itteni gazdasági helyzeten, nem tudom mi lenne, velük, hogy ha magyarországra kéne költözniük , vajon megtudnának –e élni 47 ezer forintból? J Nem hinném. Nagyon kényelmes emberek ezek, azon nevettem ,hogy a nem kedvelt orosz srác kocsijában van egy ilyen kar, ami előrenyomja a biztonsági övet, hogy nehogy hátra kelljen nyúlnod, nehogy meghúzd kis kezedet. Vicces, mik vannak. J De visszatérve St. Davishez, itt van egy templom amit szerzetesek épitettek. Ez persze nem olyan ,mint otthon. Modern, de egyébként nekem tetszik. Itt meggyóntuk a büneinket, majd behajkurásztam a meditációs pávákat egy fotó erejéig! J Van egy kert, kis tóval amiben óriási aranyhalak úszkálnak ez a meditációskert, itt lehet körbe körbe menni és elmélkedni és a partján ,meg pávák legelnek. Nem voltak túlzottan fotógének , szóval üldöztem őket egy darabig , míg lencsevégre nem kaptam a fránya madarakat .

A túra után átmentünk Tibi bácsiékhoz ahol azért legúritottunk egy páleszt jó magyar szokás szerint, majd kiültünk az teraszra egy szódával. Ez a szóda nagyon nagy divat itt, kb 25 cent egy darab, meg van toldva egy kis izzel és ezt isszák mindenhez ebből a dobozból amitől már én alapvetően rosszul vagyok, mert és lássatok csodát (anyu nevelése most kezd révbe érni) otthon a lelkemre van kötve, hogy tányérból eszünk és pohárból iszunk nem dobozból és lábasból, na ez itt most borul, de zavar! Látod Anyuci?! Mondtam én,hogy nem hiábavaló a nevelésed :)

Délután átsétáltunk Tibóval a plázába. Ez nagyjából olyan ,mint a mienk, kivéve, hogy van egy két bolt ami olyan , mint egy skála, van benne tv-től kezdve a ruháig minden. Viszont élelmiszer bolt nincsen. Ez megneheziti a dolgunkat, mert messze van minden tőlünk, pedig én szivesen elgyalogolnék ,csak azért itt több mérföldről beszélünk. Amúgy múltkor kinéztek engem a kocsmából, mert megtudták ,hogy nincsen jogsim és hogy én SÉTÁLOK!!! Atyaég!!! Nagyooon dúrva, itt még a klotyóra is kocsival megyünk ám! Valahonnan kell majd szereznünk bicikliket.

Vettünk egy csomó fülbevalót , meg gyűrűt nekem, Tibónak meg pulcsikat, rongyos dollárokért. :) Amúgy az amcsik lehet ,hogy hightechek , de divatban nagyon le vannak maradva, egy csomó kinai meg mexikói cuccuk van. Meg kell nézni mit akarnak eladni , mert van ,hogy olyan műszálas minden , hogy csak úgy pattog a levegő a ruha körül. Amit nem tudok megszokni az az, hogy bárhová bemész , megkérdezik, hogy vagy, milyen napod van, tudnak –e segiteni. Persze ezek ilyen formális dolgok. Mivel van, hogy megkérdezi , és mire válaszolnál már el is tünik a sorok között, de akkor is ott kell lenni agyban. Ez a szokás ugyanakkor nagyon tetszik, tudom, hogy nálunk is volt régen ilyen ,hogy bementél valahová és megkérdezték, hogy segithetnek-e , de valahogy kiment a divatból. most már örülsz ,ha nem hányak le, már bocsánat a kifejezésért, de sosem felejtem el amikor Rékával egy éve voltunk vásárolni a mamutban és hát olyan bunkó volt a csaj, és még megjegyzést is tett, na itt ez nem fordulhat elő. Itt a boltoknak komoly konkurenciája van és ahol nem kedvesek a vásárlókkal oda nem mennek az emberek. Ilyen egyszerü. Találtunk Tibivel egy olyan boltot , ami a party kellékektől idnul és a szexuális eszközöknél ér véget és ez az amit nem tudok felfogni agyilag: ha veszel egy alkoholt, akkor azt beteszik neked papír zacsiba, hogy nehogy meglássa valaki, hogy mit vettél, de , ha szülinapod van akkor simán járkálsz a fejeddel birthday bitch-es tiarával, mert az menő. Ki érti ezt??! Meg ajándék zacsin : Ez egy ajándék Bmeg felirat! J Tudom, hogy ez Amerika ,de csak azt tudom mondani, hogy hülye angolok, angol hülyék... :)

Hajnali kettőre érkeztünk meg a szállodába. A hotel nagyon szép , benne pedig egy kis apartman a minek. Van fürdő ,konyha, tévé, internet ami kicsit lassú ugyan ,de VAN, kondi terem, medence, minden ami kell! J Nagy francia ágy amin persze én úgy alszom, hogy a Tibó mindig le akar esni a másik végén, de szerencsére már megszokta, úgyhogy nem csinál belőle nagy gondot.

Igazi first ladys fogadtatásom volt. Rózsacsokor és valentin napi kártya, bonbon az ágyon. Mi kell még?! Az én Ewingem egy igazi férfi :)  Egy gyors zuhany után szinte beájultam az ágyba. Tibi este mondta: mivel én mormota vagyok, hogy majd hoz nekem ágyba reggelit, mert úgyis sokáig fogok aludni. Igen ám ,csak azt felejtette el, hogy közben átrepültem egy óceánt visszajöttem az időben úgyhogy teljesen megzavarodott a bioritmusom. Reggel nyolckor már kukorékoltam és ahogy a keresztapám mondaná: pörögtem a fejemen. Szegény Tibó kivételesen most tudott volna tovább aludni , mint én. De igy nem sikerült :) 

Reggelire frissen sült gofrit ettem lekvárral, nagyon finom volt, majd Tibi körbe mutatta a hotelt.  A legjobb a mosoda. Olyan ,mint a Jóbarátokban. (Zárójelben megjegyezném, hogy tényleg annyira minden filmes itt :D Mintha csak Hollywoodi filmekben sétálnék.) Szóval a mosoda is olyan, hogy elviszed a cuccodat, bedobálod a 25 centeseket és utána majd lemész fél óra múlva, és a száritást ugyan igy megcsinálod. Tök poén.

Az ebédet Tibi bácsinál töltöttük, ők itt laknak már vagy 60 éve. Nagyon rendes emberek. Tibi bácsi 80 Lujza néni meg 72 éves.  Egy olyan helyen laknak ahova csak 55 éven felül lehet beköltözni, effektive olyan ,mint egy öregek otthona csak ők nem szorulnak segitségre. Van kis házuk , kis kerttel, ami  vicces, mert itt nem nagyon vannak normális kertek. Mármint nem olyan ,mint otthon. Általában kavicsos a talaj vagy valami féle száraz fü.  Ennek a növényzetnek a neve high desert. Most még nagyon zord, száraz, de állitólag ki fog zöldülni. Kiváncsi leszek rá. Visszatérve ez az öregek lakóhelye vagy , hogy hivjam tök jó ötlet. Van saját kis boltjuk, uszodájuk, és még a falutól sincs messze. A falu egyébként egy  40 ezer fős város, de az itteniek csak falunak hivjak. Egyébként senki ne gondolja, hogy olyan ,mint egy magyar város. Jól szét húzva nagy területen néha vannak házak aztán meg nincsenek, aztán megint vannak, aztán megint nincsenek. Iván Tibi egyik csoporttása mondta, hogy hé, ez amerika, itt minden nagy, és igen. Nagy kövér emberek , nagy autókkal mennek a nagy bevásárlóközpontokba és éttermekbe nagyokat enni. J

Na de visszatérve oda ahol tartottam. Amerikában nem szokás puszilkodni, itt a give me a hug, azaz ölelj meg drága cimborám megy. Ezt én nem tudtam és rögtön midnenkit le akartam smárolni, de egy idő után észrevettem ,hogy csak én akarom ezt. Igy most már tudom, hogy csak ölelni kell, nekem olyan hiányos érzés ez. :D  Puszilkodni sokkal jobb J

Ebéd után elmentünk megnéztünk egy 200 éves fát, állitólag ez a legöregebb itt az államban. Körülötte volt egy park amit a gyerekeknek csináltak, hogy már most tanulják, hogyan lehet gazdálkodni az energiával. Nagy napelemek vannak feltéve a ház tetőre, meg víz gyüjtő tartályok vannak. Mivel ez sivatag, a víz itt nagyon nagy érték. Zöldségeket nem is tudnak termelni ezen a vidéken ,mert nem tudják öntözni. A várost a hatalmas bázis tartja el, ott dolgoznak sokan, meg az üzeletekben meg van egy két ranch ,de ott is az állattartás inkább az ami jövedelmezőbb. Rengetek a madár. A hires arizóna madárnak a fején van egy búb, de találhatunk itt cinkéket is és gyalogkakukkot is amit még nem sikerült látnom, de szeretném lefotózni Szeminek főleg. Ja és van kolibri is ,de még azzal sem futottam össze. J A kis kitérő után haza jöttünk a hotelbe, és találkozhattam Ashkarral a kazasztán sráccal, meg felhivtuk Ivánt, az orosz származású amerikait, aki egyébként egy cseppet sem volt szimpatikus J Főleg azért ,mert pont nem az az ember volt aki segitett volna átvészelni a nyelvi problémáimat, hanem még beszolt, hogy ha nem ment pontosan a dolog, hogy angolul mondjam…Na hát mondanom sem kell, hogy utálom az ilyen nagypofájú hülye gyerekeket. Nem is szivesen szolaltam meg utána. A repülős amerikai utastársam azért volt jó fej, mert őt érdekelte , hogy mit akarok kinyögni és segitett, ha nem ment, illetve megpróbálta kitalálni. J Ez meg aztán…áá hagyjuk is. Azt hiszem bátran kimondhatom, hogy ő egy igazi ass hole! Mindenesetre az angolomat azért általában megértik,  és mindig örülnek, hogy turista vagyok és ,hogy Magyarországról jöttem J Nem mintha tudnák az merre van, de legalább ugy tesznek mintha :P  

Délután aludtam egy kicsit, ami azzal végződött, hogy alig tudtam felkellni, én még nem is voltam sosem ennyire fáradt szerintem. Mintha a szemeimen pici kövecskék lettek volna. Ez persze csak az átállás miatt volt. Este ezért el is mentünk a Texas Road Housba enni valami finomat, a hülye Ivánnal, meg az Ashkarral aki egyébként tök jó fej, na meg már 28 éves valamivel komolyabb ,mint mi. Én igazi steaket ettem. Nagyon jó volt.  Közepesen átsütve, tejfölös sajtos főtt krumplival… Aaaa, ezt majd otthon is meg kéne tanulni megcsinálni. Az első pozitiv csalódásom volt az amerikai konyhával kapcsolatban.  Ehhez egy nagy margaritát ittam , mint a született feleségekben a lila akác köz lakói :). Vacsi után még elkanyarodtunk  a boltba, majd Tibi még felment sörözni a fiúkkal , én ezt már nem vállaltam be, amit jól tettem ,mert el is aludtam a gép előtt. J De az nap este jajj ,de finomat aludtam. 

(az esetleges ékezet problémákért elnézést kérek, de ez a laptop amcsi és nem érti a szép magyar betüket, illetve nem mindegyiket... )

Lándünben közel 3 órát ücsörögtem meg sétáltam a kis kockát (kézipoggyászom neve) hurcibálva mindenhová magam után. Érdekes volt a Heathrow, mert fehér embert nem nagyon lehetett látni. Az első, akit Angliában megláttam egy turbános figura volt. Ő vezette a buszt a terminálra. Azt gondoltam hirtelen, hogy lehet rossz gépre szálltam fel és esetleg Indiában vagyok J Egyébként mindenki kedves volt, a csatlakozáshoz az utolsó terminálig vagy 20 percet sétáltam. Megint fehérvárig: D Majd beálltam egy sorba ahol megkülönböztetve éreztem magam. Az angolokat csak úgy engedték fel a gépre én meg mindenféle törökökkel meg arabokkal álltam sorban.  Ennyit a nagy Európa Unióról  J aztán egy szintén turbános manus megkérdezte ,hogy mit akarok az USA-ban meg , hogy én pakoltam –e be a bőröndömet csak azért nem mondtam ,hogy anyu segített, mert a Tibi megtiltotta ,hogy az ilyen check pointoknál használjam a rendkívül jó humorérzékemet! J Szóval mondtam, hogy én pakoltam és van egy handcase-m meg egy big bag-em , ezen nevetett az emberünk.

A gép hatalmas volt. Mindenkinek kis monitor a székénél, ahol rádió , filmek, tv sorozatok , játékok voltak. Szerencsém volt, mert a jobb oldalamon nem ült senki így a lábamat fel tudtam tenni néha amikor már úgy éreztem letörnek. Az utastársam egy amcsi srác volt, akiről mindent megtudtam a repülés során ami 10 óráig tartott ,csak azt nem ,hogy hogy hívják , ez valahogy kimaradt.  Tényleg jót beszélgettünk és megdicsért, hogy az angolom is jó . Bár erősnek éreztem a bókot,de végülis megértettem magamat és ez a lényeg.  Még  tipische ungarische negro cukorkát is kapott.  Ízlett neki. Egyébként aki szeretné átélni a 10 órás repülést otthon, javaslom neki , hogy üljön be a nappalijába egy laptoppal és pár amerikai filmmel ami közül választani tud, majd kérje meg ismerősét, rokonát, barátját, hogy hozzon neki időnként pici ételeket külön- külön becsomagolva.  Ja és üljön ott 10 órán keresztül, illetve a wc-re kimehet, párszor. A kaja fini volt, és persze inni is lehet bármit. Én természetesen a GinTonicot toltam. Mi mást innék?! Megnéztem 4 filmet és 6 óra után szerettem volna elhagyni a repülőt. A következő 2 óra katasztrófa volt, betettem még egy filmet ,de már nem is érdekelt, folyamatosan a repülési infót néztem ,és legbelül sírtam, hogy még mindig csak Canada felett járunk. Amikor elértük a 8. órát akkor volt bennem egy kis remény ismét, hogy 2 óra az már semmi… főleg repülővel. :D Aludni kb 15 percet aludhattam.  Nem volt sok.

Mikor elkezdtem érezni a fülemen, hogy ereszkedünk nagyon megörültem. Bár innen még legalább egy 40 perc hátra volt ,na de mi az már a 10 órás úthoz?! A pilóta ügyes volt, de már nem szokás megtapsolni. Én mindig vártam mikor kell, de általában mindenki felkapkodta a csomagjait és nyomult lefelé a gépről. L Dallasban rögtön jött egy check in. Azt gondoltam, hogy majd itt lesznek a legszigorúbbak, de tökre aranyosak voltak a bevándorlásiak. Megkérdezték  ugyan, hogy mit akarok, de szerencsére a varázsszó itt is bejött. Soldier. Itt megtisztelik ezeket az embereket, meg engem is ,hogy egy katonával járok ,milyen jó nem J? Úgyhogy vigyorogva kívántak boldog itt tartózkodást és már mehettem is tovább. Mindenki nagyon kedves volt.  Mosolyogtak megkérdezték, hogy vagyok honnan jöttem hova megyek. Tetszett. Egyedül a vámos csávó nem volt szimpi. Egy tatter volt és megkérdezte, hogy van e nálam gyümi vagy hús én meg nem értettem hirtelen olyan gyorsan mondta. ( Ügye említenem sem kell, hogy a kedvenc nyelvem nem az angol és ennek következtében nem is nagyon vágom, azt mondom, hogy BÉZIK vagyok még. ) Visszakérdeztem, hogy excuse me?! Mire ő pikírt módon válaszolt, hogy mégis milyen nyelven tudok én beszélni. Erre mondtam neki dühömbe, hogy magyarul!!! Kis Timi bevitte a balost, hoho . J Fanyar képpel megkérdezte, németül beszélek , mondtam neki, hogy igen, aztán akkor letudtuk a kötelező köröket.  A csomagomat hiába vártam nem akart valami gyorsan kijönni. A leadásnál is voltak bajok ugyanis az én csomimról elveszett a szalag, nem is tudom, hogy talált el Dallasig J Úgyhogy hurcoltam tovább magammal, de végül sikerül elintéznem ezt is, persze megkérdezték , hogy biztos az enyém –e . Miután leadtam a csomagokat mehettem az utamra. Az amcsi haveromnak sajna el kellett mennie egy másik terminálra úgyhogy elváltak útjaink, pedig akartunk egyet kajálni. Ezt csak azért sajnáltam ,mert volt még 4 órám, a következő gép indulásáig. Leültem hát, hogy feljegyzem a történéseket, de nagyon fáradt voltam , úgyhogy azt vettem észre ,hogy szó szerint leesett a fejem egy 10 perc után. Féltem ,hogy elalszom úgyhogy inkább fel s alá mászkáltam. Huh nagyon rossz volt. Két program pontom volt , az egyik, hogy eszem egy nemzeti ételt a mekiben , iszom mellé egy jó kis kávét és elmegyek a mosdóba. Az étkezés meg is történt. Persze, nem Timi lenne a nevem, ha nem csináltam volna valami eszméletlen marhaságot az utazásom során. Említettem, hogy nagyon fáradt voltam.  A repülőn olyan volt a mosdó, hogy a wc mögött volt egy gomb amit meg kellet nyomni. Nos a reptéren én fogtam magam és csak úgy bementem egy mozgássérült klotyóra, majd miután végeztem megnyomtam a gombot ami mögöttem volt. Azon nyomban a Dallasi repülőtér tőlem, volt hangos. Kérünk egy tolószékes segitőt a 16. Klotyóhoz. Hm. Hát kiderült, hogy a wc- magától lehúzódik én meg a mozgássérülteknek szóló segítséget hívó gombot nyomtam meg  véletlenül J Úúúú nagyon gáz volt, úgy kellett kisunnyognom a mellékhelységről , kis kockát húztam  magam után és csendben távoztam.  Szembe már jött egy egész mozgássérült vonat értem. J én meg mintha mi sem történt volna eloldalaztam és reménykedtem, hogy nem figyeltek meg kamerákon és reppenek rám az őrök. ( ki tudja? Annyi hülyeséget hallani innen az új világból)

Az utolsó repülőutam csak két órás volt, de azt hittem sosem érek ide. Végül amikor végre leszálltunk itt éjfél volt. Kereken mindennel együtt 24 órát utaztam. Azt sem tudtam hol vagyok. Tibi Ewing várt egy magyar sráccal a reptéren . Annyira jó volt újra látni. Mondjuk azt mondta, hogy nagyobb örömre számított, de egyrészt fári voltam nagyon, másrészt meg abban reménykedtem ,hogy a bőröndök lent jönnek majd ki, mert mikor húztam ki a terminálról ilyen táblák fogadtak, hogy ha elhagyom a területet, soha vissza nem jöhetek már, viszont a csomagkiadást sehol nem láttam így kicsit féltem ,hogy esetleg elhagyom szegény táskámat.  De meg lett minden. Volt nagy öröm és kaktusszal pózolás , után meg egy böhöm nagy autóval elindultunk a másfél órás kocsiútra. Az autó úgy gyorsult, mint egy repcsi, vártam is ,hogy felszálljunk ismét, mert én már ezek után bárhová elrepülök, bármivel. Így két nap távlatából azt mondom tuti volt. :) 

Figyelem, ami most következik, repülő utam jegyzeteiből való. A national geographic chanel magazin üres fehér helyeire irkáltam az első repülés során! Ezért az írói túlzásokat nézzék el nekem, mert valljuk be, volt, hogy jobban paráztam a kelleténél. :)

Az első becsekkollásomnál nem volt semmi probléma minden tiszta jól ment! Persze a hasamban azért volt némi görcs. Felszálltam a gépre, megkerestem a helyemet majd beugrott, hogy ahogy H. Tibi mondta, az ülések előtti fakkban vannak a menekülési útvonalak és egy a lényeg ,ha baj van akkor mosolyogva kell végig  csinálni. J És tényleg, a rajzokon kis boldog emberek menekülnek a szerencsétlenül járt repülőről  J Miközben ezen nevetgéltem megérkezett mellém egy hiper szuper magyar család anya és lány tagja. I think ők kint élnek in America ,mint Anglia , because they english is very laza. You know. Nagyjából így beszélgettek: félig angolul félig magyarul.  J Ezt nem nagyon tudom, hova tenni mivel a csaj ide jár egyetemre, szóval nem ott él 80 éve és sosem jár haza. Na mindegy , vicces volt őket hallgatni.

Felszállás előtt kinéztem megnéztem a balszárnyat. Nem messze tőle ültem. A csavarok megvannak. Nem számoltam meg őket, de a Neni (húgom) azt gondolja szerintem, hogy, de úgyis megszámoltam csak nem merem leírni, de bátran mondhatom tényleg nem! J

 A felszállás előtt kb Székesfehérvárig gurultunk a betonon, néha megálltunk és akkor azt gondoltam, hogy NA, na most jön aminek jönnie kell. Ekkor a gyomrom felvette a pozíciót (lásd.: minimum két csomó és rajta egy masni) és a szívem is megállt egy pillanatra, majd tovább gurultunk…ilyenkor a szervezetem vissza állt az átlagos működésre. Majd végre eljött a várva várt pillanat, elkezdett gurulni a gép 10 ezerrel , majd egyszer csak felkapta a kapitány. Tényleg baromi jó érzés volt. Persze most senki ne gondolja, hogy maximálisan megnyugodtam, mert előre néztem és konstatáltam, hogy a gép függőlegesen áll :D Ekkor kinéztem újra a csavarokra és a szárnyra. Mindent rendben találtam. Remélem, valaki figyeli a jobb szárnyat is. :) Felszállás közben néha éreztem, hogy kicsit lejjebb esik a gép, akkor a gyomrom is hintázott ,de azt speckó tudtam, hogy ilyen van , ettől nem ijedtem meg, annyira... J most már Ausztria felett repülhetek valahol: a szárny néha lengedezik, amikor valaki beleszól, a hangosba megijedek, de aztán körbe nézek és nem látok rémült fejeket, ezért én sem pánikolok! J Most olvasok egy kicsit, Londonból újra írok. Ja és még egy, látszik, hogy mekkora kezdő vagyok: Én valahogy úgy képzeltem el, hogy megyek fent az égen Kis Timi és még 100 utas és akkor egyszer csak megérkezem, nem gondoltam, hogy az útsorán látok másik repcsiket is J Nagyon gyorsnak tűntek, én úgy éreztem a hetes buszon nyomulok a körtér felé, mellettem meg húznak el az autók.

9:28 van , pesti idő szerint , 700- al megyünk , mindenki alszik vagy olvas, csak én vagyok rátapadva a vigyorgó fejemmel az ablakra :):D

Leszállás:  Lándün felett, 15 percet köröztünk, ami azért volt jó, mert én persze azon az oldalon ültem,( hát hol máshol) ami „lelógott” minden kanyarban a város felé. Na erre valahogy nem készültem fel lelkileg. Nem értettem, hogy mért csináljuk ezt, de aztán mondta a későbbi amerikai utastársam, hogy itt mindig az van, késnek és késve indulnak, túl soka a gép, nem tudnak leszállni stb… Maga a leszállás félelmetes volt, fújt a szél és úgy éreztem magam, mint egy hintán és persze láttam, hogy egyre jobban közelegnek felém a házak. Végül a földet érés egy picit rázós volt, de itt is csak nekem volt „mindjárt sírok anya hol vagy arckifejezésem „ :D Nohát ez volt az első találkozásom egy repülő repülővel. J