A vasárnapi ébredés remek volt. Mindannyian nagyon jót és nagyot aludtunk. Persze meg kell jegyeznem, hogy Askar első mozzanata miután kinyitotta kis szemét az volt, hogy kinyitotta az erkély ajtót, beengedte a 10 fokot és bezárkózott a WC-be. Én hangosan morogtam, hogy ELEGEM VAN az állandó szellőztetésből, mivel Askarról azt kell tudni, hogy bár hol van a lényeg, hogy a szél süvítsen és a hőmérséklet ne legyen magasabb15 foknál. Én sem vagyok nagy forróság rajongó, de a 20 fokot el tudom viselni sőt, muszáj 20 foknak lennie, mert az alatt fázom. Tibivel nagyon összepasszolunk, legalábbis eddig nem volt semmilyen hatalmas nagy problémánk egymással, ez az egy amin általában vitázunk, hogy menjen-e a légkondi, vagy ne, mivel mediterrán alföldi gyerek létére jobban szereti ő is a hűvösebbet. J Na de vissza az ablakhoz. Miután hangosan dödögtem, hogy hideg van, persze magyarul, Chao-Chi oda lépett az ajtóhoz és becsukta, majd rám nézett és mondta, hogy hideg van. Ilyenkor mindig megijedek, hogy ismerik a titkos nyelvünket, és értenek minket, de reménykedem benne, hogy ez inkább csak véletlen egybeesés, sőt biztos, mivel Taiwanon, Chao-Chi hazájában is inkább meleg van meg pára, mint hideg, így általában együtt fázunk a két eszkimó mellett. J

A reggeli után kicsekkoltunk és lekocsikáztunk a partra. Ott tettünk egy sétát, majd megmásztuk a Midwayt. Ez egy hatalmas anyahajó, ami szolgált többek között Vietnámban és az Öböl-háborúban is. 296 méter hosszú és 72,5 méter széles, fedélzetén pedig közel 4000 ember dolgozott. Mondanom sem kell, hogy Tibinek, a hajó olyan volt, mint a játékbolt az 5 éveseknek, főleg miután felmentünk a fedélzetre ahol a repülőgépek parkoltak. Rohant egyiktől a másikig, a kezemből kikapta a fényképezőgépet és nagyjából egész nap csak egy vigyorgó fejű csíkot láttam. J Jó móka volt. Még egy sivatagi vihart is túléltem vele, beültünk egy szimulátorba, ahol egy vadászgéppel vészeltük át a katasztrofális időjárást, természetesen közbe lövöldöztünk, de sajnos el találtak minket és kényszerleszállást kellet végre hajtanunk, de túléltük. J A „repülés” után megnéztük a parancsnoki hidat is, ami nekem nagyon tetszett, mert mindig is menőnek tartottam a hajós kapitányokat, nekem sokkal jobban tetszik a hajózás, mint a repülés. J

Az anyahajó után elkanyarodtunk egy olyan helyre, ahol ledobáltuk a cipőinket és végre beleszaladhattunk az Óceánba. Hazafelé Tibivel megbeszéltük, hogy ez volt az egész hétvégében a legjobb. J Egyébként a víz még nagyon hideg volt és a hullámok háromszor akkorák, mint mi.

Sajnos a hétvégének itt vége is lett, ugyanis előttünk állt még 8 óra kocsikázás, így el kellett indulni hazafelé. Nagyon érdekes utakon mentünk át, mivel idefelé hajnalban jöttünk ezért újdonság volt a táj. Az óceán partról felmentünk a hegyekbe ahol elkezdett szakadni a hó, de úgy, hogy még a hótolók is beindultak, majd átalakult a növényzet és ismét kaktuszok bukkantak elő a nagy gömb alakú kövek közül. A legjobb mégis csak ezután jött, amit én még sosem láttam, azaz az igazi homoksivatag. Szuper volt, mennyi tájat láttunk 8 óra alatt. J

Persze nehogy azt higgyétek, hogy teljes nyugalomban telt el a haza utunk. Ismerjük a mondást, hogy lakva ismerszik meg az ember. Ez igaz is, az első kört Askar vezette le, betette a fekete zenéjét és maxra tekerte a hangerőt, emellé pedig teljesen leeresztette az ablakot. Komolyan ettől én idegbajt tudok kapni, 120-nál nem szeretem leereszteni az ablakot, mert túl azon, hogy bevág a huzat még hangos is. Mindenesetre próbáltuk elviselni ameddig csak lehetett, majd mondtuk neki, hogy most már cseréljen Chao-Chivel aki nem volt annyira hangos,csak a tilosba hajtott be amitől Tibi olyan ideges volt, hogy elkezdett magyarul mérgelődni. Mondtam neki, hogy így nem poén, hogy csak én értem! J A kezdeti nehézségek és egy kis pihenő után a mekiben minden egy kicsit jobb lett, persze nem mondom, hogy 100%-ig, mivel Aksar még mindig elől ült és nyomatta a zenét, és eresztette be a hideget. Mikor Tibivel már nagyon nem bírtuk akkor mondtuk, hogy csere van, ők jöhetnek hátra és majd mi átvesszük az irányítást. Első dolgunk az volt, hogy a zenét olyan hangerőre vettük, hogy ne kelljen üvöltenünk egymással majd a fűtést is bekapcsoltuk. Persze amint Askar arcát megcsapta a meleg levegő rögtön leengedte az ablakát, én pedig azzal a lendülettel tettem eggyel nagyobbra a fűtést. Ez így ment egészen addig ameddig szegény Tibi kicsit félve rám nézett és azt mondta, hogy már ég a térde( mert szegénynek akkora lába van, hogy a térde pont azelőtt a lyuk előtt van, ahonnan jön a levegő), úgyhogy kicsit lejjebb tekeri! J Szerencsére Askar ekkor már aludt. Tudod ,mit Tibi?!- mondtam. Kérlek, most tegyük be a legdurvább számot és húzzuk le még a szélvédőt is, mert nincs elég levegő! J Persze nem vagyunk ilyenek, és csendben autóztunk tovább, hogy nehogy felkeljenek a srácok. Az összes megpróbáltatás ellenére azonban nagyon jól sült el a hétvége, San Diego egy mesés hely, akinek van lehetősége és a közelében jár, mindenképpen látogasson el oda és, ha teheti ne csak két napra!!!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.