A Húsvét előtti napok nálam is a készülődéssel teltek. Csütörtökön angol óra után elbuszoztam a Wallmartba ami olyan , mint nálunk a Tesco vagy az Auchan. A kettes busszal elmentem a busz pályaudvarra, majd utána a hármas busszal elindultam a shopping túrára. Ez a busz ugyanis direkt bevásárló busz, megáll az összes nagyáruháznál: Safeway, Food city, Target, meg ilyenek vannak itten. Maga a buszút elég rémes volt, mert ezek a kis buszok döngetnek, mint az állat, a bevásárló busz pedig végig hajt az összes hatalmas parkolón ,néha satu féket nyomva, mert éppen átszalad valaki előtte egy bevásárló kocsival. Kicsit féltem ,hogy vagy elütünk valakit, vagy neki megyünk egy parkoló autónak, de végül épségben odaértem az üzlethez. Tekintettel arra, hogy húsvét közeledik az első polcok tele voltak, nyulakkal, csokikkal, tojás festékkel, kosarakkal és mindennel, amit egy húsvéti nyúl képes beletojni a fészkedbe. Az amcsi nyulak általában kosárba tojnak és olyan színű tojásokat, amik kiverik a szemedet: rózsaszín, neon sárga és a többi, ja és persze szeretnek egy csomó  műanyag vacak ajándékot is hozni. Itt jó sok időt eltöltöttem, ugyanis szerettem volna egy két itteni barátnak is venni egy kisebb nyuszit, vagy egy csokit. Miután telepakoltam a kosarat ránéztem az órára és láttam, hogy még van elég időm arra, hogy kicsit körülnézzek, a következő buszig még volt egy fél óra. Tologattam tehát a kis kosaramat és egyszer csak odaérkeztem a kézműves részleghez. Na igen, ez az a hely ahová engem nem szabad beengedni, mert rögtön szárnya kapnak a gondolataim és már is mindent meg akarok venni. Azt gondolja az ember, hogy egy olyan ajándék, amit saját kezűleg csinál, nem kerül sokba, de persze ez sem igaz. Az alapanyagok: a fa, a gyöngy, a festékek, minden nagyon drága. Viszont ahhoz már túlkéső volt, hogy megállítsam a képzeletemet és rögtön bele is pakoltam egy csomó mindent a kocsiba. A számla nagy lett, de nem részletezném, mert akkor sikoltoznátok a gépeitek előtt és lakótársatok, feleségetek, barátotok furcsán nézne rátok.

A buszmegállóban találkoztam egy mehikói nénivel, aki persze megszólított, majd miután kérdezett kettőt angolul, közölte, hogy igazából csak spanyolul tud, angolul nagyon kicsit beszél. Azért én próbálkoztam, persze miután elmeséltem, hogy magyar vagyok (mindezt angolul) akkor hangos nevetésbe tört ki, hogy ő is éhes. J Ez meg már egy annyira szakállas vicc, mindenki legalább egyszer elsüti. Szegény nénikének hiába magyaráztam, hogy én nem éhes vagyok, hanem magyar és, hogy van egy olyan ország, hogy Magyarország, nem fogta. A buszon leült velem szembe és akárhányszor ránéztem elfogta a röhögőgörcs. J Egy élmény volt.

Miután végre haza értem és megváltam a röhögős nénikétől, írtam Tibinek egy mailt, hogy ma nem főzők, úgyhogy este valahova menjünk el, kajálni. ( Igen tudom, hogy most ezt úgy hangzik, mintha first lady lennék, de hát az vagyok. J Na jó viccet félretéve, megengedheti az ember magának, hogy néha nem főz , hanem elmegy és eszik valami finomat. Ráadásul, ha én egyszer elkezdek alkotni… ) Szóval fogtam magam és belevetettem magam a barkácsolásba. Tibinek van három nagyon jó barátja, nekik készítettem ajándékot. Vettem nagy fa betűket, a neveik kezdő betűjét, majd lefestettem őket fehérre, és magyar motívumokat festettem rá, tudjátok olyan pirosat, mint amivel a népmesék kezdődnek, majd rávéstem rovásírással, hogy áldott húsvétot. Mikor kész lettek, kis papír zacsikba csomagoltam őket és tettem mindegyikbe saját kézzel festett tojásokat, csokit és egy kis játék repcsit, csak, hogy tudják, hogy az Air Force a legjobb! J A lány barátnőimnek pedig gyöngyből készítettem fülbevalót. J Egyébként, ha kicsit ügyesebb lennék, akkor tutira kézműves lennék! J

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.